Megtalálták Szent Elian ereklyéit az Iszlám Államtól visszafoglalt szíriai szentély romjai között

Megszentelt élet – 2016. április 8., péntek | 14:24

El-Karjateint áprilisban foglalta vissza a dzsihadistáktól a szír hadsereg. Az Iszlám Állam katonái 2015 augusztusában foglalták el a várost, hatalmas pusztítást végeztek a Szent Elian-kolostorban. A kolostor elöljárója csodának, égi jelnek tartja, hogy a szent ereklyéi épen megmaradtak.

A dzsihadisták már a megszállás első napjaiban megszentségtelenítették Szent Elian sírját, csontjai azonban nem vesztek el, a sír körül szétszórva megtalálták őket: helyreállíthatják az emlékhelyet, és újjáéledhet az ereklyéket övező tisztelet az ősi, 5. századi szentélyben, a hitélet megújulhat. Az értesülést Jacques Murad atya, a kolostor elöljárója erősítette meg a Fides katolikus hírügynökségnek.

Amint arról korábban hírt adtunk, Jacques Murad atyát 2015. május 21-én a dzsihadisták túszul ejtették, október 11-én sikerült kiszabadulnia fogságából.

Murad égi jelnek tartja, hogy az ereklyék megmenekültek: a szent nem akarta elhagyni a kolostort, a szent földet. Az elöljáró a katolikus hírügynökségnek elmondta, hogy amikor 2015. szeptember 9-én, Szent Elian liturgikus emléknapján szentmisét mutatott be el-Karjateinben, így buzdította a híveket: „Nem fontos, hogy a kolostor elpusztult, az sem fontos, hogy a sírt lerombolták. Az a fontos, hogy a szívetekben hordozzátok Szent Eliant, akármerre jártok, Kanadában, vagy akár Európában, mert ő a hívei szívében szeretne maradni.”

Az Etiópiai Szent Mózes (Deir Mar Muszá) anyakolostor néhány szerzetese és a homszi szír katolikus főeparchia (főegyházmegye) papja ment el el-Karjatein szentélyébe a csontokért. Murad atya azt kérte tőlük, szállítsák Homszba a maradványokat. Az ősi szentélyt a katonák földig rombolták, a régészeti lelőhelyet megrongálták, az új templomot és kolostort felégették, részben pedig lebombázták. Véleménye szerint a szent ereklyéit akkor kell majd visszavinni a szentélybe, ha a szerzetesek is visszatérhetnek. Bízik abban, hogy a szentek emlékezete újra felvirágoztatja a hitéletet – ez pedig áldás lesz az egyház számára.

Forrás és fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria