Megtartotta székfoglaló akadémiai előadását Adriányi Gábor egyháztörténész

Hazai – 2016. december 9., péntek | 18:59

Adriányi Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja december 8-án megtartotta „A magyar kormány intervenciója az I. vatikáni zsinaton 1870-ben” című székfoglaló előadását.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya által rendezett budapesti felolvasáson jelen volt Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek és Márfi Gyula veszprémi érsek.

Az alábbiakban közöljük Adriányi Gábor előadásának összefoglalóját.

IX. Piusz pápa 319 év után összehívta az egyetemes zsinatot, hogy válaszoljon az egyházat ért támadásokra. A Quanta cura kezdetű, 1864-ben kiadott enciklikájához csatolt Syllabusban kora nyolcvan tévedését bélyegezte meg. Köztük azokat a liberális nézeteket is – például az egyház és az állam szétválasztását –, melyek az akkori Európában már létjogosultságot nyertek. Nemcsak politikai körökben, hanem az egyház berkein belül is bírálták a pápa írását. Az enciklika kiadása előtt két nappal, 1864. december 6-án a pápa huszonegy kuriális bíboroshoz intézett kérdést, felvetve egy egyetemes zsinat összehívásának lehetőségét. A javaslattal kapcsolatban többeknek is fenntartásaik voltak. Mások mellett Scitovszky János bíboros hercegprímásnak is, aki a kiegyezés előestéjén nem tartotta kívánatosnak, hogy a magyar főpapok elhagyják az országot. IX. Piusz a kételkedések ellenére 1867. június 26-án bejelentette az I. vatikáni zsinat összehívását.

A La Civiltà Cattolica című lapban 1869-ben megjelent egy cikk – közvetve a pápa megrendelésére –, amely a francia katolikusokra hivatkozva azt fejtegette, hogy a rövid zsinatnak csak a Syllabus megerősítése és a pápai tévedhetetlenség kimondása lesz a célja. A felháborodott közvéleménynek Ignaz von Döllinger német katolikus teológus adott hangot egy cikksorozatban, rámutatva, hogy a történelem során a pápák többször is tévedtek – bár ezek nem ex cathedra nyilatkozatok voltak.

Magyarországon a tévedhetetlenség szót 1870-ig nem ismerték, helyette a csalatkozhatatlanság kifejezést használták, amely magában rejtette a pápa tévedésének lehetőségét. Ez jelent meg Simor János 1871. szeptember 8-án kiadott körlevelében is, amely 108 művet idézve mutatta ki, hogy a pápa tévedhetetlenségét – hit és erkölcs dolgában – sehol nem említik. E szerint a magyar teológiai irodalom csak az Apostoli Szentszék tanítóhivatalának tévedhetetlenségét ismeri. Szelepcsényi György prímás 1882. augusztus 8-án kiadott nyilatkozatában elítélte a gallikán nézeteket – melyek szerint a pápai döntés csak akkor érvényes, ha a világegyház azt jóváhagyja –, és az Apostoli Szentszék tévedésmentességét – nem pedig tévedhetetlenségét – vallotta.

Ebben az időben a magyar püspökök nagy része a konzervatív nézetek híve volt, függetlenül attól, hogy a következő évtizedek kormányzatai a liberális felfogás mentén irányították az országot. A kiegyezés utáni törvények a liberális törekvéseknek megfelelően szűkítették a katolikus egyház jogait. A magyar egyház a praestorale in silentio – csendben várni – elvét követte egészen 1895-ig. A zsinat előestéjén a katolikus egyház vezetői megállapodtak a kormányzattal abban, hogy semmilyen döntést nem támogatnak, amely rontana a Magyar Katolikus Egyház és az állam között fennálló viszonyon. A zsinaton – amely már a kezdetektől napirenden tartotta a pápai tévedhetetlenség kérdését – tizenöt magyar püspök vett részt.

A vizsgált időszak magyar külpolitikáját a katolikus Andrássy Gyula miniszterelnök határozta meg, aki felvilágosult liberális nézeteket vallott. Céljának tekintette, hogy a Savoyai-házzal és az egyesült Olasz Királysággal is jó kapcsolatokat alakítson ki. Ugyanakkor a pápasággal sem szeretett volna ujjat húzni. Amikor 1870. február 15-én megkezdődött a kultuszminisztérium költségvetésének vitája, a radikális ellenzéki párt képviselői a katolikus alapítványi vagyonok államosítását követelték. Bár a javaslatot elutasították, a helyzet még rosszabbra fordult, amikor néhány hónap múlva híre ment annak, hogy a magyar püspökök egy része a tévedhetetlenséget szorgalmazó zsinati többséghez csatlakozott. Eötvös József miniszter futárral küldött levelet Simor Jánosnak, amelyben azonnali hazatérésre szólította fel a magyar püspököket. A szóban átadott üzenet mindehhez még hozzátette, hogy amennyiben a püspökök nem engedelmeskednek, számolhatnak a teljes egyházi vagyon államosításával. A magyar zsinati atyák feloldhatatlannak látszó dilemma elé kerültek: ha hallgatnak a tanácsra, akkor egyfajta egyházszakadást idéznek elő, ha maradnak, akkor pedig alapot adnak arra, hogy a kormányzat beváltsa a fenyegetését. Haynald Lajos kalocsai érsek javaslatára azt üzenték vissza, hogy a kormányzat a zsinati ellenzék erősítésére küldje Rómába a még otthon tartózkodó püspököket. 

Andrássy elfogadta a választ, és felszólította a magyar püspököket, hogy vegyenek részt a zsinaton.  A magyar püspökök ezek után az ellenzéki nézetek mellett álltak ki. Simor János prímás május 20-án elmondott beszéde az összes magyar püspök véleményét fogalmazta meg. Kifejtette a magyar katolikus egyház pápáról vallott felfogását. E szerint a „fejet” a „testtől” elválasztani nem lehet, de a pápa tévedhetetlenségéről a magyar hagyományban ennek ellenére soha nem volt szó. Papp-Szilágyi József nagyváradi görögkatolikus püspök pedig arról beszélt felszólalásában, hogy a „pápai tévedhetetlenség kimondásával Szent Péter kulcsával egyszer és mindenkorra bezárják az ajtót a nyugati és a keleti egyház között”.

A zsinat végül a Pastor aeternus kezdetű konstitúcióban kimondta a pápa tévedhetetlenségét. Az ellenzéki püspökök – köztük a magyarok – ekkorra már elhagyták Rómát, azt feltételezve, hogy ezzel a szavazás érvényességét – az erkölcsi egység hiánya miatt – sikerül kétségbe vonniuk. Nem így történt, a hazatért püspököket Róma egyenként rávette a határozat elfogadására. Magyarországon a kormány 1870 augusztusában felújította a királyi tetszvényjogot, mely szerint a kormányzat engedélye nélkül semmilyen római intézkedést nem lehetett közzé tenni. Ezzel arra is lehetőség nyílt, hogy a magyar püspökök megtagadják egyházmegyéjükben a római határozatok kihirdetését. A magyar főpásztorok ismét a régi elvet tették magukévá: praestolare in silentio.

Adriányi Gábor 1935. március 31-én született Nagykanizsán. Az esztergomi ferences gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait, Budapesten kitüntetéssel érettségizett. A Központi Szemináriumban meg kellett szakítania papi képzését, mert megtagadta a részvételt a békepapi mozgalomban. 1960-ban Zadravecz István püspök titokban szentelte pappá hivatalos egyházmegyei felhatalmazás híján a Szent Római Egyház titulusára. Lelkipásztori feladatait rejtve végezte, állandó hatósági megfigyelés alatt állt. 1961-ben a letartóztatás veszélye elől sikerült Németországon keresztül Rómába jutnia, ahol a Pápai Magyar Intézet növendéke lett, és a Szent Tamás Egyetemen teológiai doktorátust szerzett.

Egyetemi tanári pályafutása 1971-ben a Bonni Egyetem Teológiai Karán vette kezdetét. Magyarországon kezdetben csak könyvein keresztül, majd a rendszerváltozást követően személyesen is komoly hatást gyakorolhatott a teológia és az egyháztörténet művelésére. Címzetes kanonok, a francia Palmes Academique rend lovagja, a varsói Kardynal Wyszynski Egyetem tiszteletbeli doktora, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének külső tagja, kitüntették Fraknói Vilmos-díjjal és a Szabadság hőse emlékéremmel.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír

 

Kapcsolódó fotógaléria