Megújult az elnéptelenedett tanya temploma Bogárzón

Hazai – 2020. szeptember 9., szerda | 13:39

Visszanyerte régi, méltó küllemét a makói tanyavilág egyik valamikori központja, a bogárzói templom – tapasztalhatták szeptember 6-án, vasárnap a búcsúi szentmisén szép számban megjelent hívek. A beruházást pályázati támogatásból és adománygyűjtésből finanszírozták, mint egykor a felépítést is.

Egyebek mellett a közösség erejéről, az összetartozás fontosságáról beszélt Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a makó-bogárzói templom búcsúünnepén. Erre az alkalomra nem csak az apró templom padsorai teltek meg, de legalább ugyanannyian követték a szertartást a templomkertben, mint ahányan odabent. Idén a vírushelyzetre való tekintettel elmaradtak a szokásos délutáni kulturális programok és a közös ebéd is, az alkalom mégis különleges volt: mostanra ért véget az épület felújítása.

Bogárzó bő évszázaddal ezelőtt még a Makó környéki tanyavilág egyik centruma volt. A tanyavilág 8 méter széles, 14 méter hosszú, 17 méter magas toronnyal ellátott, Páduai Szent Antal tiszteletére emelt, közösségi összefogással épített templomát 1907. szeptember 1-jén szentelték fel. A mellette található iskolával és az olvasókör épületével együtt ez lett a környék központja. A tanyák azonban mára elnéptelenedtek, a hívek pedig csak időnként járnak vissza a templomba – állaga az utóbbi évekre leromlott.

Farkas Éva Erzsébet makói polgármester a bogárzói templom állapotával még megválasztása előtt, 2014-ben szembesült, és nem sokkal később úgy döntött, személyes felajánlást tesz és gyűjtést indít a felújítás érdekében. Össze is jött mintegy 800 ezer forintnyi adomány, ami mellé végül pályázati támogatást is sikerült szerezni 10 millió forint értékben. Így sikerült gondoskodni a villámvédelemről, az elektromos hálózat felújításáról, azt követően pedig a külső és a belső festésről. A tető törött cserepeit műemlékvédelmi szempontok miatt hasonló darabokkal pótolták. A bejárathoz vezető járda is új burkolatot kapott. A munkát makói vállalkozók végezték el.

„Itt, Bogárzóban megtapasztaltam a jóra és az igazságra törekvés erejét – mondta Farkas Éva Erzsébet, megköszönve mindazok munkáját, akik valamilyen módon hozzájárultak a templom megújulásához. – Az, hogy ez sikerült, hogy nem hagyták veszni a templomot, annak is bizonyítéka, hogy a makói tanyavilágban még mindig van életerő.”

Forrás és fotó: Délmagyar.hu/Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria