Megújult a bogádi Kisboldogasszony-templom

Hazai – 2019. június 26., szerda | 14:09

Udvardy György pécsi megyéspüspök június 21-én ünnepi szentmisét mutatott be, amelynek keretében megáldotta a Baranya megyei település kívül megújult templomát.

„Jézus Krisztus, aki szeret bennünket, és aki a szeretetnek a főparancsát adta nekünk, összehív bennünket, hogy ünnepeljük mindazt, amit az Istenben, embertársainkban, önmagunkban jóként felismertünk – mondta homíliájában a főpásztor. – Ennek a találkozásnak, a tanításnak, az áldozásnak a helye a templom, ez a gyönyörű nagy templom, amelyet sokak áldozatából, sokak szakértelméből, hozzáértésével sikerült kívülről megújítani. Számunkra nagyon fontos az a hely, ahol az Istennel és a testvéreinkkel találkozunk. Nagyon fontos az a hely, ahol le tudunk borulni az Isten jósága előtt, ahol nem pusztán emberi erőt, hanem azt meghaladóan isteni erőt vehetünk magunkhoz az Eucharisztiában. Itt megtisztulhat a lelkünk a bűnbocsánat szentségében.”

A templombelső restaurálása még várat magára, de állapota várhatóan már nem romlik jelentősen. Hegedűs-Bús Natália hitoktató-katekéta, aki férjével több mint két évvel ezelőtt költözött Bogádra, elmondta: „Testközelből nézhettük végig a templom felújítását. Nagyon-nagyon örültünk neki, hiszen a régebbi fotókon látszik, hogy ráfért a templomra egy felújítás. Most csodálatos, gyönyörű lett. A falubeliekkel is beszélgettem, ők is nagyon örülnek. Azt gondolom ez az egész faluközösség szempontjából nagyon fontos és értékes beruházás volt.”

Nagy Norbert plébános tájékoztatása alapján a bogádi templom külső felújítása az alapoktól a tetőig, a toronyig teljesen lezajlott. A továbbiakban a település polgármesterével együtt a belső felújítás anyagi hátterének előteremtésén dolgozik: „Megújult kívülről a falu gyöngyszeme. Ennek most mindenki örül. Talán nemcsak a bogádiak, mivel ez plébániatemplom volt, hanem az ide tartozó falvak (Romonya, Ellend, Pereked és Nagykozár), a volt filiák, amelyeknek ez volt a központjuk.”

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Harasztovics Arnold

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria