Megújult a cigány közösség temploma Kántorjánosiban

Hazai – 2019. október 31., csütörtök | 15:28

Búcsút és templomszentelést ünnepeltek Kántorjánosiban, a görögkatolikus cigány egyházközségben október 27-én.

Személyes kötődéssel érkezett Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök a Kántorjánosi Görögkatolikus Cigány Egyházközségbe a templom búcsújára, hiszen több mint öt évvel ezelőtt, akkor még papként teljesített itt szolgálatot pár hónapon keresztül. Az akkori állapotokon javítva vezetése alatt három-négy hívővel szerveződött újra az 1987-ben alakult, de később szunnyadóvá váló közösség. Mára a fejlődés újabb szakaszához érkezett az egyházközség, Kerezsi János jelenlegi parókus munkája nyomán.

Az ünnep előtt három hónappal munkálatok folytak a kápolnában és környékén: tetőtéri ablakokat javítottak, megoldották az ereszcsatornázást, a templom körüli járdát betonozták egyházmegyei támogatásból, önerőből a templomot és az ajtókat festették le kívül-belül, továbbá csillárt cseréltek.

A felújított templomot a búcsún szentelte meg Szocska A. Ábel püspök, aki a cigány-magyar kétnyelvű liturgiát vezette. Mellette szolgált az oltár körül Ivancsó Sándor kerületi esperes; a korábbi szolgálattevő, Kanyó Árpád, valamint Kondás András parókus és Gánicz Tamás diakónus. Meghívott vendég volt a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs referense is, Oroszné Obbágy Rita.

A hierarcha prédikációjában levéltárból kikeresett dokumentumok segítségével elevenítette fel az egyházközség történetét. Elolvasta a településen élő cigány embereknek az akkori püspöknek címzett levelét 1988-ból, akihez saját kápolna megépítéséért folyamodtak – egy kápolnáért, ahol cigány nyelven dicsőíthetik Istent –; Zolcsák István szervezőlelkész hasonló tartalmú kérelmét; a püspök kerületi espereshez intézett felszólítását a kérelem megvizsgálására, valamint a kerületi esperes vizsgálódásai nyomán született válaszlevelét.

A levelezés nyomán kirajzolódott a kántorjánosi cigányság élénk hitélete, lelkesedésének tüze, áldozatkészsége, a közösség és kápolna megszervezésének legelső lépései. A nyíregyházi megyéspüspök az akkori események lelki hátteréről is beszélt: hiszen e tűz és lelkesedés mélyén egy Mária-jelenés állt. Ezek az emberek „megkapták azt a kegyelmet, amit csak kevesen: a Szűzanya megmutatta, hogy pártfogolja ezt a népet” – mondta Szocska A. Ábel.

Így válik érthetővé, hogy miért az Istenszülő oltalma lett e kápolna címünnepe – mondta a főpásztor. Egy történettel szemléltette, mit is jelent számunkra az ő oltalma: ugyanazt, amire egy gyermek is vágyik édesanyjától, „hogy magához öleljen, térdére hajthassuk fejünk, megintsen olykor, hogy jók legyünk, pártfogását kérve ahhoz, hogy segítsen jobb emberré válnunk” – fogalmazott elmélkedésében.

A visszatekintő, múltidéző prédikációra rímelt az is, hogy a templomhoz tartozó egykori raktárhelyiséget erre az alkalomra „múzeummá” alakították az egyházközség tagjai, akik a település és személyes családi örökségeiket összegyűjtve múlt századi tárgyakból, valamint az egyházközség alapításáról, történetéről és a templomépítés mozzanatairól készített fotókból állítottak össze kiállítást.

A templom közvetlen szomszédságában működő Tudás Háza kulturális iroda biztosított helyet a búcsúi ünnep után a többek között cigány ételekből álló agapénak és a tanodás gyermekek bemutatkozó táncainak.

„Minden évben szépülünk, s a jövőben az útszéli keresztet is szeretnénk felújítani” – mondta a házigazda, Kerezsi János parókus.

Forrás és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria