Meter Egyesület: halljuk meg az erőszaktól szenvedő gyermekek segélykérését!
A Fortunato Di Noto szicíliai pap által létrehozott Meter Egyesület kezdeményezésére minden évben az április 25-től május első vasárnapjáig tartó időszakban emlékeznek meg az erőszak, a közöny és a kizsákmányolás áldozatául esett gyermekekről. Az idén 16. alkalommal megrendezésre kerülő esemény mottója: Megkereslek, meghallgatlak, meggyógyítlak.
Május 6-án zárul az emlékezés, amikor XVI. Benedek pápa elmondja a Szent Péter téren a Regina Caeli-imádságot.
A Meter Egyesület arra hív, hogy gondolkodjunk el a felnőtteknek a kicsinyek felett vállalt felelősségén. Fontos rátalálni azokra a gyermekekre, akik védtelenek, meg kell hallanunk üzeneteiket, ki nem mondott segélykérésüket. Először is tehát képesnek kell lennünk meghallani a kérést, azt követően pedig el kell kísérnünk őket a gyógyulás útján.
A kezdeményezéshez az egyesülethez tartozó önkénteseken és családokon kívül csatlakoznak helyi szervezetek, egyházmegyék, társulások (köztük az olasz kommunikációs társaságok csoportosulása, melynek 28 tagja között van a Meter is), neves kulturális, politikai személyiségek (köztük Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök), valamint olaszországi civil és egyházi vezetők is. Az ausztráliai Adelaide egyházmegyéje is jelen lesz a vasárnapi megemlékezésen – írja a SIR.
Magyar Kurír
(tzs)
Mozgóképes beszámolók
Eseménynaptár
máj. 21. kedd
máj. 22. szerda
Címkefelhő
Linkajánló
Olvasóink számára összegyűjtöttük néhány hasznos és érdekes honlap címét, amelyek linkjeit itt találják.
Könyv- és filmajánló






