Mexikóban megnyitották a templomokat a hurrikán miatt kitelepítettek számára

Kitekintő – 2016. augusztus 11., csütörtök | 18:57

Emelkedett a múlt héten Mexikóra lesújtó Earl hurrikán áldozatainak száma. A természeti katasztrófa után a latin-amerikai állam püspöki konferenciája mellett a napokban Ferenc pápa is részvétét fejezte ki.

A hatóságok által közzétett adatok szerint a halottak száma legalább negyvenöt. A hurrikán által leginkább sújtott államokban – Pueblában és Veracruzban –, az ország közép-keleti részén napról napra csökken a remény, hogy további túlélőket találnak.

A mexikói püspöki konferencia Francisco Robles Ortega bíboros vezetésével lelki közelségét, imáját és támogatását fejezte ki a természeti katasztrófa miatt szenvedőknek, és részvétét nyilvánította ki az elhunytak családtagjainak. A főpásztorok egyben annak a reményüknek adtak hangot, hogy a mexikói népben megjelennek a segítő szeretet és a nagylelkűség érzései a szenvedők iránt. A püspökök imádkoznak a Szűzanyához, hogy áldja meg a segítséget nyújtók munkáját, és mindazokét, akik részt vesznek az ország újjáépítésében.

A segítségnyújtás már elindult: a cordobai egyházmegyében a helyi karitász azonnal munkába kezdett, hogy támogatást nyújtson a lakosságnak. A pueblai érsek pedig arra buzdította papjait, hogy nyissák meg a templomok ajtaját a kitelepítettek befogadására, és segítsék a mentési műveleteket. Ferenc pápa részvéttáviratban fejezte ki lelki közelségét és szolidaritását a mexikóiaknak.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria