Migráció, periféria és az ember – a 35. Rimini Meeting második napja

Nézőpont – 2014. augusztus 27., szerda | 17:45

Kerekasztal-beszélgetések, előadások és táncszínház – migrációs politika, elhagyatottság, élet a periférián: a második nap sűrű programkínálatának legfőbb momentumai. A meeting, amelyre egyre többen érkeznek, szombatig fogadja a látogatókat. Varga János, a bécsi Pázmáneum rektorának tudósítását adjuk közre.


A hétfő délelőtti kerekasztal-beszélgetés témája ez volt: „A migráció és a másik ember szükséglete: Olaszország, Európa, a világ”. A résztvevők – Michele Pennisi, Monreale (Szicília) érseke, Silvano Maria Tomasi érsek, az ENSZ genfi állandó szentszéki megfigyelője, Sandro Gozi, az olasz kormány európai uniós államtitkára és Carla Trommino, az AccoglieRete (’védőháló’) elnevezésű (a menekült, kíséret nélkül érkező kiskorúak fogadására, védelmére létrejött – a szerk.) szervezet elnöke  – mind egyetértettek abban, hogy az emigráció egyre égetőbb kérdést jelent, és hogy ez a kihívás nem csak Szicíliát és Olaszországot érinti. A Mare Nostrum elnevezésű, az ország és az EU történetében példátlan humanitárius misszió azt célozza, hogy a Földközi-tenger ne váljon a szerencsétlen sorsú menekültek hullámsírjává.

Monreale érseke elmondta, hogy a nagy befogadóközpontokat preferáló kormányzati politika nem tesz jót a menekültekkel. Sandro Gozi megjegyezte: „Európának meg kell mutatnia, hogy nemcsak pénzügyi unió, hanem van elképzelése a saját jövőjéről és a világéról is.” Tomasi érsek a meghirdetett humanitárius elvek és a valóság között tátongó szakadék áthidalására hívta fel a figyelmet. Végezetül Carla Trommino elmondta: „Kiterjedt és decentralizált segítségre van szükség a legkisebbek védelme érdekében. Szervezetünk felhív minden embert, családot, szervezetet, intézményt, hogy vegye ki a részét ebből a munkából.”

Az ENSZ állandó szentszéki megfigyelője, Tomasi érsek a találkozón jelentette be: az iraki béke feltételeinek megteremtése érdekében előkészítés alatt áll a keleti pátriárkák találkozója Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa és amerikai püspökök részvételével.

Weiler professzor a Biblia néhány mellékszereplőjéről beszélt, Mindig meglepő címmel. Lót leányainak (Támár, Ruth, Boász) alakja bőséges teret enged az olvasó számára a továbbgondolásra, hiszen viselkedésükben mindig van egy másik szempont, ami titokzatos, de ésszerű. A professzor hangsúlyozta: „Az üdvösség tervében nincs kárhozat, csak igazságosság, amely nem mindig fogható fel azonnal az ember számára. A Biblia Istenénél nem létezik olyan, hogy »örökre« – csak a megbocsátás és a becsület helyreállításának lehetősége örök.”

Don Stefano Alberto, a milánói Szent Szív Katolikus Egyetem docense hozzátette: az, hogy Isten nem hagyta magára az embert, nem kényszert jelent, hanem feladatot foglal magában – alakítsuk mindnyájan az Úr szándéka szerint életünket. Hiszen „Isten mindent felhasznál, az ellentmondást, a rosszat is. Az ítélkezés nem a mi feladatunk”.

Az idei mottót („A világ és az emberi létezés végső határai felé. Isten nem hagyta egyedül az embert.”) Alekszander Filonyenko, a Harkovi Egyetem filozófiaprofesszora értelmezte – a meeting történetében először volt példa arra, hogy nem katolikus tartotta a főelőadást. „Az ukrán atomfizikus, filozófus, teológus ortodox kultúrájával közel áll Don Giussani (a Communione e Liberazione mozgalom alapítója – a szerk.) karizmájához” – mondta a bevezetőben Emilia Guarnieri, a Meeting Alapítvány elnöke.

Filonyenko megköszönte a vasárnap, Ukrajna nemzeti ünnepén a pápa és a hívek által hazájáért közösen elmondott imát, majd hozzátette, Ukrajna neve szó szerint azt jelenti: ’periféria, határvidék’. Később kifejtette: „A periféria nem egy földrajzi terület, hanem a találkozás helye, amely élővé tesz.” „A periféria leginkább az óceán partjára hasonlít, ahol megélhetjük a Misztérium felé való megnyílást” – fűzte hozzá. „A végső határokon lehet találkozni Jézussal, hogy a fojtogató magányból ki tudjunk lépni az univerzalitásba.” Filonyenko a periférián élő emberről beszélve kiemelte: „Olyan, mint a koldus, aki sebezhető, mentes a félelemtől, és gyengeségében is bátor. Ez az ember kér, türelmesen és tudatosan imádkozik, dicsőíti Istent a megpróbáltatások közepette is, mert tudja, hogy minden vihar mögött ott van Krisztus.”


A nap zárásaként filmvetítések, baszk dalok előadása, illetve táncszínházi program várta az érdeklődőket. A Kenyából érkezett nagy sikerű Koinonia akrobatikus mozgásszínház Egy éhség, amibe beleütközünk című performanszát láthatták a résztvevők.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria