Miklós miséjével emlékeztek az elhunyt hajléktalanokra Pécsen

Hazai – 2018. február 23., péntek | 14:43

Az elhunyt hajléktalanok emlékére mutattak be szentmisét február 17-én Pécsen, az irgalmasok Szent Sebestyén vértanú templomában. A liturgiát, amely Miklós miséje néven vált ismertté, hét éve szervezi meg a pécsi Szent Egyed közösség.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményre azokat a hajléktalanokat hívják meg, akiket a közösség tagjai az év során Pécs különböző pontjain látogatnak.

A szentmisét celebráló Morvai Imre Pio irgalmasrendi szerzetes együttérzően és bátorítóan szólt a hajléktalan, illetve szegény meghívottakhoz. A homília szavaiból kiderült, maga is megtapasztalta a szegénységet. A szerzetes tanúságot arról, hogy Isten a legnehezebb helyzetben sem hagy el bennünket. A fiatalokat arra bíztatta, hogy mindennap imádkozzanak, mert az imádság menti meg életünket, és visz egyre közelebb Istenhez.

Az utcán elhunytakról gyertyagyújtással emlékeztek meg a jelenlevők. Az elmúlt néhány évben több mint 65-en veszítették életüket a fagyhalál, a betegségek, az elhagyatottság és a magány következtében Pécsett. A szentmisén minden résztvevő kapott egy szentképet, amely magára a liturgiára és Isten irgalmasságára emlékeztet, valamint egy szál virágot is.

A megemlékező szentmisét hagyományosan közös ebéd követi, amelyet idén is egyetemista és gimnazista fiatalok készítettek elő, majd szolgálták fel az irgalmasok rendházának dísztermében. A közös ebéd és együttlét mindenki számára felemelő és örömteli pillanatokat jelentett, mint egy nagy családban, úgy voltak együtt azok, akik szolgáltak, és azok, akiknek felszolgáltak.

Az utcán elhunyt hajléktalanokért bemutatott misét egy Rómában megtörtént eset után szervezi meg évről évre a világ számos pontján a Szent Egyed közösség. 1983. január 31-én a római Termini pályaudvaron rosszul lett, majd meghalt egy hajléktalan nő, Modesta Valenti, akit a mentő nem vitt kórházba, mert tetves volt. A liturgia a Pécsi Egyházmegyében a Miklós miséje nevet kapta, ugyanis a pécsi közösség egyik első hajléktalan barátja Miklós volt.

Forrás és fotó: Nagy János/Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria