Mikulás járt a szegedi roma tanodában is

Hazai – 2017. december 7., csütörtök | 15:18

A szegedi roma önkormányzathoz is megérkezett december 6-án a Mikulás; a rendezvényt a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász hatvan ajándékcsomaggal támogatta.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szegeden fenntartott két roma tanodába járó gyerekek először egymást örvendeztették meg saját készítésű meglepetésekkel; ezt követően énekekkel fogadták a Mikulást, aki mindenkit megajándékozott. A rendezvényhez a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász hatvan ajándékcsomagot biztosított.

A szeged-alsóvárosi tanoda működésének támogatására – a tavasszal átélt létbizonytalanság után – jelentős összeget nyert a fenntartó; a kiskundorozsmai tanodát pedig önkormányzati támogatásból, saját forrásokból és civilek támogatásából működtetik tovább.

A város felújíttatta az alsóvárosi tanoda épületét, így ideálisabb körülmények között folyhat a romák felzárkóztatását célzó program. Kibontottak néhány válaszfalat, így egy nagyjából 100 négyzetméter alapterületű közösségi terük lett, ami alkalmas rendezvények lebonyolítására.

A Szegedi Roma Nemzetiségi Önkormányzat tevékenységét a Szeged-Csanádi Egyházmegye és karitászközpontja is támogatja; céljuk, hogy valós és hasznos segítséget tudjanak nyújtani a mélyszegénységben élő szegedi romák számára.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász; SzegedMa

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria