Mindszenty-szobrot avattak a budapesti Árpád-házi Szent Margit-templom kertjében

Hazai – 2015. október 12., hétfő | 15:30

Mindszenty József bíboros érseki kinevezésének 70. évfordulója alkalmából felállították az egykori esztergomi érsek mellszobrát a budapesti XIII. kerületi Árpád-házi Szent Margit-templom kertjében. A szoboravató ünnepséget október 11-én tartották.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Túri Török Tibor szobrászművész alkotását a vasárnapi szentmisét követően avatták fel. Az Árpád-házi Szent Margit-templomban tartott ünnepségen Kassányi Jenő személyes hangon emlékezett Mindszenty Józsefre. Felelevenítette azt, amikor 1948-ban bérmálásra gyűltek össze az Árpád-házi Szent Margit-templomban, köztük ministránsként ő maga is.

Horváth Attila jogtörténész, egyetemi tanár avatóbeszédében rákérdezett arra, vajon szobrot állítanánk-e Mindszenty bíborosnak akkor is, ha nem a kommunista egyházüldözés áldozata lett volna, illetve miért nem más szerzetesnek vagy papnak állítanak emléket a sok százból, akit a diktatúra meghurcolt – ismereteink szerint minden negyedik egyházi személynek üldöztetésben volt része. Horváth Attila a bíboros életművével indokolta a szoborállítást.

Részletesen szólt Mindszenty 27 éves zalaegerszegi plébánosi szolgálatáról, melynek során megoldást tudott találni a kisváros életét sújtó mindenféle nehézségre. A 17 ezres lélekszámú Zalaegerszeg elszegényedett lakossága számára szövetkezeteket hozott létre, és gondoskodott a szegényekről, igyekezett az írástudatlanság problémáját enyhíteni (a zalaegerszegiek több mint 20%-a volt analfabéta akkoriban): tíz iskolát, tanítóképzőt alapított, ösztöndíjjal támogatta a tehetséges gyerekeket. Emellett kilenc templomot építtetett és idősotthont létesített. Kiemelt figyelmet fordított a hitéletre: „házapostolokat” nevezett ki, akik szervezték a környék hit- és közösségi életét, tájékoztatták, hol milyen gond van. Hitbuzgalmi szervezeteket hozott létre, könyveket, napilapot adott ki. Mindezt adományokból fedezte, melyet fillérenként gyűjtött össze.

Mindszenty későbbi éveiből az üldöztetés ellenére is vállalt kiállást emelte ki az előadó. Hangsúlyozta a bíboros aktivitását az amerikai követségen eltöltött időben: külföldi politikusoknak, köztük az amerikai elnöknek írt jegyzéket a magyar helyzetről. Végül megemlékezett a prímás utolsó éveiről, az emigrációba kényszerült magyarság lelkipásztori szolgálatáról. Mindszenty életpéldájának elismeréséhez nagy szükség van a hívekre, akik különböző módon kifejezik tiszteletüket. Erről a tiszteletről tesz tanúságot a mostani szoborállítás – zárta beszédét Horváth Attila.

Az ünnepi műsor után a hívek kivonultak a templom kertjébe, ahol Várnai Péter plébános Túri Török Tiborral, az alkotóval együtt leleplezte Mindszenty József mellszobrát.

Az ünnepségen közreműködött Pelsőczy László színművész és a Magnificat közösség.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria