Mit tehet a püspök, hogy ne késsen el a szentmiséről? – Fatimai ünnep a délvidéki Martonoson

Külhoni – 2019. október 22., kedd | 18:28

Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét október 13-án a fatimai jelenések utolsó napjára emlékezve a délvidéki Martonoson. A püspök rendhagyó módon, autóstoppal érkezett a helyszínre.

Szűz Mária 1917-ben hatszor jelent meg három gyermeknek, Lúciának, Ferencnek és Jácintának a portugáliai Fatimában. Az utolsó, október 13-i jelenéskor történt a híres napcsoda.

Erre az évfordulóra emlékeztek az elmúlt vasárnap a martonosi Szűz Mária Neve plébániatemplomban. Savelin Zoltán plébános, az ünnepség főszervezője az esemény kezdetén örömét fejezte ki, hogy a részt vevő hívek felismerték az ünnep jelentőségét és Szűz Máriában keresnek támaszt.

A fatimai ünnepre idén is szép számban jöttek zarándokok mind az anyaországból, mind a Délvidék településeiről; a bánsági Kisoroszról például hetvenen érkeztek. A közös imádság rózsafüzérrel kezdődött, majd püspöki szentmisével folytatódott. A főcelebráns Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök volt, aki szentbeszédében a szeretet fontosságára hívta fel a figyelmet.

„Tanuljuk meg a Szűzanyától, hogy nekünk tovább kell adnunk a Jóisten szeretetét, hogy közvetítői legyünk annak az irgalmas szeretetnek, amellyel a Jóisten hozzánk fordul, és amelynek első közvetítője a Szűzanya volt, aki nekünk adta Jézust” – buzdította Beer Miklós a zarándokokat.

A szentmisét követően gyertyás körmenetet tartottak Martonos utcáin a portugáliai Fatimából származó Szűzanya-szoborral; a helyi fúvószenekar által játszott Mária-énekek kíséretében.

*

Beer Miklós Martonosra vezető útja igazán nem volt mindennapi: a határátkelőn töltött több órás várakozás után a biztos és pontos érkezés érdekében a püspök úgy döntött, otthagyja autóját és gyalogosan kel át a határon. Ezután stoppal érkezett Martonosra, jelmondatához híven „rendületlenül a hitben”.

Szöveg és fotó: Dobó Róbert, Maronos

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria