Mit tett XVI. Benedek a papi szexuális visszaélések ellen?

A katolikus egyház vezetőivel szemben az a vád, hogy bár tudtak a pedofil visszaélésekről, nem tettek semmit azok megelőzése érdekében, illetve a bűnösök egyházi és világi felelősségre vonása érdekében. Azért, mert nekik úgymond csak az egyház jóhírének védelme volt a fontos, s ezért igyekeztek inkább eltussolni a botrányokat.

Mielőtt téves általánosító következtetésekre jutnánk, érdemes leszögezni egy-két dolgot. Szakértők szerint a pedofília sajnos lényegében minden olyan területen jelen van, ahol gyermekekkel intézményesen foglalkoznak: iskolákban, árvaházakban, kollégiumokban, egyházi és vallási közösségekben (és bizony felekezettől függetlenül), sőt a családokban is. Megvizsgálva a helyzetet, az is kiderül, hogy az érintett intézmények közül éppenséggel a katolikus egyház az, amely a legtöbbet teszi e szörnyű visszaélések ellen. S az utóbbi időben mind határozottabbá váló egyházi fellépés éppenséggel Joseph Ratzinger bíboros, jelenlegi Szentatyánk nevéhez fűződik.

Joseph Ratzinger ugyanis a Hittani Kongregáció prefektusaként kénytelen volt szembesülni a klérus által elkövetett legsúlyosabb visszaélésekkel. Õ volt az, aki a következetesebb fellépés végett 2001-ben szigorúbb eljárási szabályokat dolgozott ki többek között a papi pedofilbotrányok kezelésére, az ő munkája nélkül nem született volna meg sem a szigorításokat elrendelő Sacramentorum sanctitatis tutela, sem a De delictis gravioribus. S pont ezen utasítását szokták – tájékozatlanságból vagy elfogultságból – annak bizonyítékaként felhozni, hogy az egyház tiltotta volna az ilyen esetek jelentését a világi hatóságoknál. Holott kánonjogi szabályról van szó, amely csakis az egyházon belüli eljárásokkal és büntetésekkel foglalkozik, ami mellett mindig is megvolt az érintettek joga ahhoz, hogy ha bántalmazást szenvedtek, akkor a rendőrséghez forduljanak; s bizony ez számos most elővett esetben meg is történt.

Ugyancsak XVI. Benedek volt az, aki 2005-ben megszigorította a papságra való alkalmasság vizsgálatát, kifejezetten kizárva, hogy tartósan homoszexuális hajlamú személyeket pappá szenteljenek. Ezt azért is lényeges, mert a vizsgálatokból kiderült, hogy a papok által elkövetett visszaélések túlnyomó többségében a homoszexuális hajlam is szerepet játszott.

És szintén XVI. Benedek volt az, aki bíborosként és pápaként is nagy határozottságot mutatott akkor is, amikor bizonyos esetekben fontos egyházi személyekkel szemben kellett eljárni. Például a napokban is emlegetett Marcial Maciellel, a Krisztus Légió kongregáció alapítójával, illetve Groer bécsi bíboros érsekkel szemben, akit a ’90-es évek végén az ellene felmerült vádak nyomán visszavonulásra késztetett a Szentszék (mint azt Schönborn bíboros most felelevenítette, Ratzinger bíboros ennél tovább is ment volna, rendes eljárás alá akarta vonni Groert). Nemrég a New York Times állította úgy be az általa megszerzett dokumentumokat, mintha a pápa még a Hittani Kongregáció prefektusaként futni hagyott volna egy pedofíliával vádolt papot. A dokumentumokból azonban, mint azt megírtuk, éppen ennek az ellenkezője rajzolódott ki.

Legutóbb pedig XVI. Benedek volt az, aki az írországi katolikusokhoz írott levelében mindeddig a legvilágosabban fogalmazott az egyházon belüli pedofíliáról. Nemcsak elítélte a botrányos eseteket, s együttérzését fejezte ki az áldozatok iránt, továbbá az egyház többi ártatlan papja és világi hívője iránt, akiket e botrányok esetleg elbizonytalanítottak; hanem a felelősségre is rámutatott – konkrétan a hivatásukat eláruló papok és a felügyeletet, valamint a szükséges szankciók alkalmazását egykoron elmulasztó püspökök felelősségére –, felszólítva mindannyiukat a következmények vállalására.

Ennél azonban tovább is ment a pápa. Felhívta a figyelmet azokra a mélyen húzódó okokra is, amelyek a botrányos esetek előfordulásához vezethettek. Hiszen a jövőbeni megelőzés nem lehetséges az okok ismerete nélkül. A visszaélések történelmi kontextusa a szekularizált társadalom, az egyházba is beszüremkedő világias szellem, a hitet tápláló rendszeres vallásgyakorlat elmaradása volt. A kellő fellépés hiányát a pápa arra a téves megközelítésre vezeti vissza, amely elhanyagolta az egyházon belül a jogszabályok és a rend következetes betartatását. Az egyház jóhíre persze fontos, de ennek nem szabad az igazság rovására mennie.

Vatikáni Figyelő/Magyar Kurír