Fogadalom Mornesében – egykor és ma

Megszentelt élet – 2014. augusztus 6., szerda | 16:20

Augusztus 5. jeles nap a Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye és a Szalézi Család számára: a kegyelem és az erős közösségi élmény napja – hagyományosan ekkor tesznek első fogadalmat Mornesében a Don Bosco Nővérek kongregáció új tagjai. Forrás: Szaléziak.hu.

A szalézi rendfőnök, Ángel Fernández Artime is részt vett az ünnepi eseményen, ugyanúgy, ahogy Don Bosco is jelen volt 1872. augusztus 5-én, amikor Szent Mazzarello Mária Dominika és tíz társa – az első Don Bosco-nővérek – letették első szerzetesi fogadalmukat.

A Don Bosco-nővérek augusztus 5-ét tekintik a Segítő Szűz Mária Leányai Intézménye megalapításának.

Don Bosco 1864 és 1878 között tizenegyszer járt Mornesében. Hatodik látogatására 1872-ben Havas Boldogasszony ünnepén, augusztus 5-én került sor. Ez alkalommal Giuseppe Maria Sciandra püspök ünnepélyes szentmisét mutatott be, és megáldotta a szerzetesi öltözéket, amit minden jelölt a karján tartott, és meghallgatta szerzetesi fogadalmukat. Az intézmény alapításáról szóló jegyzőkönyvben szerepel négy jelölt és a Segítő Szűz Mária Leányainak első tizenegy tagjának neve.

Az ünnepi szertartáson az alapító, Don Bosco mondott szentbeszédet. Ma is időszerűek azok a gondolatok, amelyeket akkor megfogalmazott. Nehéz és lelkesítő kalandra hívta meg a novíciákat, arra buzdítva őket, hogy Isten iránti tiszta szeretetből fogadjanak szívesen minden megpróbáltatást és nehézséget. „Igen, én biztosítalak titeket arról, hogy az intézménynek nagy jövője lesz, ha egyszerűek, szegények és alázatosak maradtok.”

Az 1872. augusztus 8-ai dátummal keltezett dokumentum, melyet az acqui püspökség adott ki, fontos történelmi adatokat tartalmaz, és tanúsítja, miként valósult meg Don Bosco nagy hatású műve, amely a leánygyermekek keresztény szellemű nevelését tűzte ki célul – olvasható Giudici-Borsi Mazzarello Mária Dominika című könyvének VI. fejezetében (Don Bosco Kiadó, 2009).

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria