„Nád a sátram teteje” – Egy különleges gyerektábor Nadapon

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány polgárdi és székesfehérvári iskolaházában nagy szeretettel fogadják be a helyi rászoruló gyerekeket – tanítás után egészen estig.

Bárminemű állami támogatás híján idén is fejtörést okozott Polgárdin és Székesfehérváron is a nyár. A gyerekek ugyanis sikerrel hajráztak idén is a tanév végén, s nagy többségük elérte a tanév elején közösen kitűzött tanulmányi célokat. S aki helytáll a dolgában, azt a nevelői szív szívesen látná önfeledten nyaralni is – ez természetes lehet sok gyermeknek, de ezeknek a gyerekeknek még életükben nem adatott meg.

Kovács Marának, a Fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium nyugalmazott vezetőtanárának és férjének a Velencei-tó északi partján, Nadapon van egy telkük, rajta egy 30 négyzetméteres kisházzal. Ismerősi körből mi, nevelők tudtunk kérni annyi sátrat, amennyiben elférnek a gyerekek és mi is, majd ezelőtt négy évvel, s onnantól minden nyáron Mara néni és Béla bácsi meghívására útra keltünk. A hit és a szeretet párosa – ismét bebizonyosodott – nem hagyja nyugodni az embert, hanem addig-addig feszíti, míg az illető önmagát és ambícióit háttérbe nem szorítja, s (csendes) cselekvésbe nem fog – az övéiért. A házastársáért, a gyermekéért, egy szeretett munkatársért, a szenvedőkért vagy a hiányt szenvedőkért.

Egészen biztos vagyok benne, hogy így munkálkodott a Jóisten a tábor két megálmodója és motorja, Kovács Mara és Csahóczi Erzsébet matematika-fizika szakos tanárnőkben is. Mara néni a Fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium, Erzsi néni pedig az ELTE Gyakorló Általános Iskola nyugalmazott vezetőtanára. Ismerősi, egyházközségi, munkaközösségi körben elmondták, mire készülnek, s sokan álltak az ügy mellé. Csaba testvér polgárdi és székesfehérvári gyermekei így átélhették azokat a nyári örömöket, melyeket a szeptemberi első rajzórán – hogy szégyenbe ne maradjanak – mindezidáig csak kitaláltak.

Csahóczi Erzsébettől, az ELTE Gyakorló Általános Iskola nyugalmazott vezetőtanárától, az egyik ötletgazdától kérdeztük: Mi szükséges ahhoz, hogy valaki belevágjon és felvállalja 25 rászoruló gyermek nyaraltatását?

„A négy évvel ezelőtti eredeti tervünk az volt Kovács Marával, hogy elmegyünk Erdélybe Böjte Csaba atya valamelyik házába segítőnek – mesélt a kezdetről a tanárnő. – Éppen ebben az időszakban találkoztam Németh Ádámmal, akinek vezetőtanára voltam az iskolai gyakorlata idején. Egyik beszélgetésünk során mesélt arról, hogy feleségével az itthoni nehéz sorsú gyermekeket szeretné felkarolni. Megkérdeztem, hogy társai lehetnénk-e álmai megvalósításában. Igent mondott! Családunk, barátaink, a Kincskereső iskola tanárai és szülői közössége, egyházi közösségek, magánszemélyek és az Igemag Alapítvány segítségével az idei volt a negyedik gyermektábor Nadapon.”

Kovács Mara, a Fővárosi Fazekas Mihály Gimnázium nyugalmazott vezetőtanárát arról kérdeztük: mit kapnak és mit adnak a gyerekek a tábor alatt?

„Mit kaptak? Remélem ők is így érzik: szerető felnőttek gondoskodását, ami nem csak a finom ételeket jelenti, hanem a játékokat, vetélkedőket, meghitt beszélgetéseket, izgalmas kalandokat, és ami talán igazán fontos, az együttlétet. Egy erősödő kapocs közöttük a tábor, egy újabb megtartó erő és erre ezeknek a gyerekeknek is igazán nagy szükségük van.

Mit adtak? Ránk öntötték szeretetüket, ragaszkodásukat, ennek számtalan jelét adva szavakkal, ajándékkészítéssel, öleléssel, ki-ki a maga módján. (Leggyakoribb kérdés, ami elhangzott: Mit segíthetek? No, ez a pesti gyerekeknél egyáltalán nem volt így... ) 

Minden sikeres program külön öröm nekünk is, és szívesen tervezgetjük, hogy mi mindent lehetne még csinálni, hogy jó legyen a gyerekeknek. Részben konkrét fejlesztéseken gondolkodunk (pl. hintát készíteni, külső zuhanyozót, és egyéb tervek), másrészt gyűjtjük a játékötleteket, kirándulásterveket... Mi otthon vagyunk, nem máshogy, mint amikor tábor van, csak egy kicsit strapásabb a háztartás, nagyjából olyan, mint amikor a teljes család együtt van – csak az nem tart hét napig. De nekem az is siker, ha a kondért kinyalják, annyira ízlett az ebéd.”

Fotó: Kardos Béla

Magyar Kurír