Nagyböjti kalendárium – március 3.

Kultúra – 2016. március 3., csütörtök | 7:00

Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!

„Végül erre az elhatározásra jut [a fiú]: »Fölkelek, elmegyek atyám házába, és mondom majd: Atyám, vétkeztem az ég ellen és a te színed előtt, és már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek; tégy velem úgy, mint eggyel a béreseid közül« (vö. Lk 15,18). E szavak élesen jelzik a legfőbb nehézség természetét. Anyagi körülményeinek sanyarú volta, melybe könnyelműsége és vétke miatt jutott, megéreztette vele, hogy fiúi méltósága alatt él. Mikor tehát elhatározta, hogy visszatér az atyai házba, és megkéri atyját, hallgassa meg – már nem a fiú, hanem egy akármilyen béres jogán –, kívülről nézve úgy tűnt, hogy a nyomor és az éhség kényszeríti erre; az igazi ok azonban a nagyobb veszteség megértése volt. Mert hogy tulajdon atyja házában béres legyen, ez kétségtelenül nagy szégyen és rangvesztés; a tékozló fiú mégis kész volt elfogadni e megszégyenülést. Pontosan tudta, hogy neki az atyai házban nincs már más joga, csak legfeljebb annyi, mint egy béresnek. Elhatározása mindazon dolgok pontos ismeretéből fakadt, melyeket megérdemelt, s melyekre az igazságosság szerint joga lehetett. Maga ez a megfontolás bizonyítja, hogy a tékozló fiú lelkiismeretében fölébredt az elveszett méltóság tudata, azé a fiúságé, amelyben atyjával élt. Végül is ilyen érzésekkel indult útnak.”

(Dives in misericordia, 35.)

Fölséges Istenünk, add, hogy minél inkább közeledik megváltásunk nagy ünnepe, annál nagyobb áhítattal törekedjünk húsvét szent titkának ünneplésére. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria