Olajszentelés a külhoni magyaroknál – VIDEÓVAL

Külhoni – 2014. április 18., péntek | 14:03

A külhoni magyar egyházmegyékben is egybegyűlt a papság, hogy a nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisék keretében megújítsa papi fogadalmait. A gyulafehérvári, nagyváradi és szatmári egyházmegyék szertartásairól szól összefoglaló írásunk.

Jakubinyi György érsek a gyulafehérvári székesegyházban a nagycsütörtök délelőtti ünnepi szentmisén egyházmegyéje papjai, kispapjai és hívei jelenlétében olajat és krizmát szentelt. A szentmise keretében a lelkipásztorok megújíthatták papi ígéreteiket, utána pedig Marton József nagyprépost bemutatta a székesegyházat a ministráns-zarándokoknak, a kispapok pedig körbevezették őket a teológián. Az egyházmegyéből több mint hatszáz ministráns, száz pap és több száz hívő érkezett az ünnepségre, melyet a Duna Televízió élőben közvetített.

Böcskei László megyéspüspök a nagyváradi római katolikus székesegyházban celebrált olajszentelési szentmisét, az egyházmegye papságának jelenlétében. A szentmisében a papok megújították szentelésükkor tett fogadalmaikat, a híveket pedig arra buzdította a főpásztor, hogy továbbra is imádkozzanak pásztoraikért. A szentmise végén az olajok megszentelésére került sor, amelyeket a papok elvisznek saját plébániájukra, hogy ott a keresztelések, illetve a betegek kenetének a kiszolgáltatása alkalmával használják.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papsága is megújította fogadalmát nagycsütörtök délelőtt a szatmárnémeti székesegyházban tartott szentmisén, amelyen ugyanakkor megszentelték a következő egy évben használatos olajokat is. Schönberger Jenő püspök az áldozatbemutatás elején a születésnapjuknak nevezte a napot: „Ez a nap a mi születésnapunk. Kérjétek a Mindenható Isten kegyelmét a számunkra, hogy az az elkötelezettség, ami valamikor megszületett a szívünkben Isten hívására, mindig éljen, egyre gyarapodjék kegyelmekben, gyümölcsökben, azért, hogy híveinket méltóképpen, és Isten akarata szerint tudjuk szolgálni, Isten országába elvezetni.”

„Az emberiség történetében nincs más papság, csak Krisztusé. Mi az Ő papságában részesültünk, papságunk az Övéhez hasonló, de nem csak a dicsőségben, hanem az áldozatban is.” fogalmazott szentbeszédében a főpásztor, hozzátéve: „Ez az áldozati szempont mélyen megjelöli az eukarisztiát, és egyben lényeges dimenziója Krisztus papságának, következésképp pedig a mi papságunknak is. A mi életünket is az kell, hogy jellemezze, ami Jézus életét jellemezte az utolsó vacsorán. Nincs más út a szentséghez egy pap számára, mint az, amit az Eukarisztia jelöl ki.” Schönberger Jenő a híveket arra kérte, imádkozzanak, és igényeljék a papok szolgálatát. Figyelmeztetett, hogy nem lehet elválasztani a pásztort a nyájtól, a kettő egymásra van utalva; Krisztus pedig azt akarja, hogy ez az egymásra utaltság ne kényszerből, hanem szeretetből történjék.

Videó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria