Napi sajtószemle

– 2014. július 10., csütörtök | 12:27

A 2014. július 10-i lapok szemléje

A Népszabadságban (7.o.) Pócs Balázs Eltussolják a szexuális bűnöket címmel ír arról, hogy hiába kért bocsánatot a papok által elkövetett, gyermekkori szexuális bántalmazás áldozataitól Ferenc pápa, aki a hét elején néhány túlélővel találkozott a Vatikánban, az áldozatokat képviselő szervezetek szerint csupán PR-akcióról van szó. Barbara Blaine, a Papi Visszaélések Túlélőit Támogató Hálózat (SNAP) elnöke a lapnak elmondta: „Az érdekel bennünket, hogy sikerül-e ezentúl jobban megvédeni a gyermekeket. A világon sajnos egyetlen gyermek sem érezheti magát nagyobb biztonságban a pápa mostani találkozója után.” A cikkíró idézi Ferenc pápát: „A katolikus egyház talán az egyetlen közintézmény, amely átláthatósággal és felelősséggel járt el.” Barbara Blaine viszont a konkrét tetteket hiányolja. Szerinte a pápa által márciusban létrehozott nyolcfős bizottság, amely a szexuális visszaéléseket hivatott kivizsgálni, „majdhogynem becsapás. Azt a benyomást kelti, hogy a pápának több információra van szüksége a cselekvéshez. Szerintünk éppen eleget tud, végre tennie is kellene valamit.”

A szekelyhon.ro Arányos pénzelosztás a felekezeteknek címmel számol be arról, hogy 1,2 millió lejes támogatást hagyott jóvá a marosvásárhelyi egyházaknak a városi képviselőtestület az idei évre, jelentős összegeket biztosítva a református és római katolikus gyülekezeteknek is. A pénzt a városháza bevételeinek függvényében fogják átutalni. A 2001-es évi 82-es kormányrendelet alapján a polgármesteri hivataloknak lehetősége van anyagi támogatást nyújtani a településen lévő, hivatalosan is elismert felekezeteknek. A kedden elfogadott határozat értelmében majdnem 450 ezer lejt kapnak a református és római katolikus gyülekezetek, 210 ezret a görög katolikusok, a fennmaradó közel 510 ezer lejt az ortodoxoknak osztották ki. Marosvásárhelyen összesen tíz református, nyolc római katolikus, két unitárius, egy evangélikus, egy magyar baptista, két magyar adventista, egy zsidó hitközség, valamint négy görög katolikus és tizenöt ortodox gyülekezet van nyilvántartva.
A magyar felekezetek közül a legnagyobb összeget, 132 ezer lejt a Vártemplom kapja karbantartási és működési költségei fedezésére. A Tudor lakótelepi reformátusok 103 ezer lejes támogatásra számíthatnak, amit a templom és az imaterem hőszigetelésére fordíthatnak. Szintén karbantartási munkálatokra kért és kapott 100 ezer lejt a Ludas utcai református gyülekezet és a Vihar utcai református közösség is, nekik 16 ezer lejt szavaztak meg. A volt Gecse utcai Kistemplomnak szociális tevékenységek végzésére szavaztak meg 25 ezer lejt. Három római katolikus plébánia részesül idén városházi támogatásban. A főtéri Keresztelő Szent János-plébániatemplom az imaház szigetelésére 30 ezer lejt kap, a kövesdombi Szent Miklós-plébániatemplomnak karbantartási munkálatokra 17 ezer lejt ítéltek meg, míg a Tudor lakótelepi Szent Kozma- és Damján-plébánia a hozzá tartozó épület felújítására 12 ezer lejnyi támogatásban részesül.
A román felekezetek közül legtöbbet a Vár sétány közelében levő ortodox kőtemplom kap, 120 ezer lejt freskófestésre, ugyanerre a célra 100 ezer lejt kért és kapott mind a két Tudor lakótelepi ortodox gyülekezet, míg építkezésre a Hunyad utcában levő ortodox gyülekezetnek 100 ezer lejt hagytak jóvá. Karbantartásra 9-35 ezer lej közötti összegeket ítéltek meg a tudori Merészség utcában, az Egyesülés lakótelepi Szabadi úton, a Meggyesfalvi lakótelepen és a Kövesdombon levő ortodoxoknak. A görög katolikusok közül a Flavius Iosif Miheţ által vezette, Panov téren székelő gyülekezet kapott a legtöbbet, 110 ezer lejt, 50 ezer, illetve 30 ezer lejt kapott a másik két marosvásárhelyi görög katolikus közösség.
A hírportál emlékeztet rá: tavaly az önkormányzat az ortodox egyházaknak 898 ezer lejt, a magyar felekezeteknek 253 861 lejt szavazott meg. A legfrissebb népszámlálási adatok szerint Marosvásárhelyen 60 637 személy vallotta magát ortodoxnak, 36 491 reformátusnak, 16 438 római katolikusnak, 3296 unitáriusnak és 248 evangélikusnak.

Ugyancsak a szekelyhon.ro Önkéntesek keze alatt ég a munka címmel adja hírül, hogy Gyergyószentmiklós tizenkét pontján kezdték el a munkát kedden a caritas önkéntes táborának résztvevői, a más településről érkezőkhöz szép számban csatlakoztak helyiek is, így több mint százötven személy tevékenykedett a tábor nyitónapján. A munkacsoportok kialakítása után eligazítással, imádsággal indult az önkéntes tábor első napja, majd a Fejér Dávid-szobor előtti gyülekezőhelyről a kijelölt munkapontokat vették birtokukba a résztvevők. Voltak, akik kerítést festettek, mások kutat takarítottak, hidak rendbetételét kezdték el, állagmegőrző munkát végeztek, forrásokat takarítottak, árkot ástak, térrendezési munkákat folytattak, vagy éppen kerítéselemeket készítettek elő a felállításhoz. Megint mások közösségi programokat tartottak, idős embereknél végeztek háztáji munkát, a közelgő Nyári Kulturális Fesztivál szervezésében segédkeztek. A szükséges alapanyagokat, munkaeszközöket a város önkormányzata biztosítja az önkénteseknek, az első napon egyetlen helyszínen toporogtak a tettre kész önkéntesek, mert nem voltak előkészítve a kellékek. Közel két lyukas órájuk adódott emiatt, így bőven jutott idő az ismerkedésre. Ki honnan érkezett, mi ösztönözte önkéntes munka vállalására? – a kérdés körbement a 11-es számmal jelölt munkacsoportban. Többnyire iskolások, egyetemisták, de harminc-negyvenévesek is akadtak a közel húszfős csoport tagjai között, többségük gyergyószentmiklósi. A helyiek egyöntetűen vallják, a városban nagyon sok a panaszos ember, kevés, aki tesz is valamit annak érdekében, hogy a közösségi élet jobb, a város arculata szebb legyen. Az önkéntes tábor kapóra jött, kitűnő alkalom arra, hogy jó szándékkal, nyitottsággal, tenni akarással példát lehessen mutatni az elégedetlenkedőknek – fogalmazták meg a hazaiak. A távolabbról érkezők is hasonló gondolatokat osztottak meg saját tapasztalatukból, őket viszont nem a példamutatás, hanem maga az önkénteskedés lehetősége hozta Gyergyószentmiklósra. Néhányan nem először vállalnak részt segítő munkában, korábbi élményeik hatására kalákáznak újra és újra. Akik pedig először próbálják ki, mit is jelent másokért önzetlenül tenni, arról számolnak be, belülről jön a késztetés, önkéntes munkára senkit nem lehet, nem érdemes erőltetni. A németországi Felicia Berger múlt év szeptemberétől dolgozik önkéntesként Csíkszeredában, most a caritas táborba is jelentkezett. „Segíteni másokon” – fogalmazza meg ittlétének célját. Hozzátette: ősszel zárul az a program, aminek keretében Romániában tartózkodik, de mindent meg fog tenni azért, hogy visszajöhessen, részese lehessen az itteni közösségnek.
„Láttam a plakátot, gondoltam, feldobom a nyaramat, kipróbálom, milyen ez a típusú munka” – mondta az egyik résztvevő, egy másik pedig arról számolt be, már jó ideje keresi a segítőmunka lehetőségét, erre azonban csak most adódott lehetősége. „Már kiskoromban is szívesen részt vettem volna bármilyen önkéntes munkában, de a szüleim akkor nem engedték, most eljött az ideje: belevágok” – mondja egy 15 éves alfalvi lány, egy szerelmes pár pedig azért jelentkezett a táborba, mert közös, jó programot láttak benne.
A munkacsoport tagjai közös üzenetet fogalmaztak meg Gyergyószentmiklós lakói felé: mozduljanak ki az egyhangúságból, próbálják meg, milyen az, ha valaki a közösségért dolgozik, ne várják el, hogy mások tegyék szebbé a várost. A hét folyamán bárki kipróbálhatja a tanácsoltakat, nem kell egyebet tenni, mint előzetesen jelentkezni a dezso.helga@gyergyoszentmiklos.ro e-mail címen vagy a 0743-958 893-as telefonszámon. Akinek pedig attól jön meg a munkakedve, hogy az önkénteseket látja tevékenykedni, csatlakozhat hozzájuk az egyes helyszíneken.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír