Napi sajtószemle

– 2014. október 13., hétfő | 11:25

Az október 13-i lapok szemléje

A Népszava (8. o.) Erdő Péterre figyel az egyház címmel közli, hogy Erdő Péter bíboros, prímás a Vatikánban egy hete zajló családszinódus főrelátora jelentést tesz közzé az eseményen eddig elhangzottak alapján. A lap az osztrák katolikus hírügynökségre, a Kathpressre hivatkozik: a magyar katolikus egyházfő beszámolóját sokan kíváncsian várják, hiszen meghatározhatja a szinódus további menetét, illetve azt, mely témákra kívánnak koncentrálni. A Népszava szerint nagy változásokra aligha lehet számítani. Marc Ouellet, a Püspöki Kongregáció prefektusa egy hétvégén megjelent interjúban közölte: az elváltak továbbra sem részesülhetnek a szentségekből, csupán áldást kaphatnak. Berd Hagenkord, a Vatikáni Rádió német szekciójának vezetője szerint ez a kérdés volt eddig is a tanácskozások középpontjában. Összesen 40 alkalommal került szóba a téma. Emellett sok szó esett a házasság érvénytelenné tételéről is, amit a hívek hosszadalmas és problematikus folyamatnak tartanak.

A Magyar Hírlap (6. o.) Világszerte veszélyben a családok címmel idézi Erdő Péter bíborost, a szinódus főrelátorát, aki a családról szóló vatikáni püspöki tanácskozás első ülésnapján felvezette a találkozó témáit, majd a vita első hete után is ő foglalta össze az elhangzottakat: „Nem csak Európára, az egész világra jellemző az intézményes elkötelezettségtől való félelem… A posztszovjet térségben a házasságok 85–90 százaléka válással végződik, és ennél is több az intézményes forma nélkül együtt élők száma.”

Az Erdon.ro (Eltemették… ) beszámol arról, hogy péntek délben Nagyváradon eltemették Rácz Károly László áldozópapot, a Posticum lelkészét. A szertartás első fele a Szent László-plébániatemplomban zajlott. Böcskei László megyéspüspök azzal vigasztalta a gyászolókat, hogy keresztény hitünk szerint Isten földi életünk útján akar elvezetni bennünket a végső célhoz, vagyis az örök boldogsághoz, ezért a halál a célba érést jelenti azoknak, akik Isten akaratát keresik, felismerik és az ő útjain járnak. Mindazok pedig, akik eljöttek búcsút venni Rácz Károly Lászlótól, köszönetet mondanak az Úrnak azért, hogy őt is meghívta erre a célhoz vezető útra, s felruházta őt azzal, hogy másokat is ezen az úton vezessen, velük együtt haladjon. „Kérjük, hogy fogadja magához a jó pásztor a szolgáját, legyen irgalmas hozzá, és jutalmazza meg őt az örök boldogsággal” – fohászkodott a püspök. Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Búcsúztató beszédében Pálos István főesperes-kanonok, várad-szőlősi plébános úgy fogalmazott: megrendülve áll, hiszen öt évfolyamtársa közül már csak ő van életben. Felidézte azt a 42 évvel ezelőtti pillanatot, amikor ifjú levitaként ott álltak Márton Áron püspök előtt, aki figyelmeztette őket: olyan időben lesznek papok, amikor az emberek eltávolodtak Istentől és az egyháztól, még a keresztények is. Nagy szükség van tehát az olyan kiválasztottakra, akik vállalják Isten meghívását Krisztusért és a lelkekért, és kitartóan mutatják a helyes utat. László atya küzdő és szenvedő ember volt, de sohasem panaszkodott. Amikor kellett, hallgatott, tudva azt, hogy sokszor a csend többet mond minden szónál, de ha kellett, a szavakkal is jól bánt. Jelenléte hiteles volt, Isten iránti lelkesedése pedig felébresztette a kíváncsiságot hallgatósága körében is. „Én hiszem, hogy amit hiszünk, ő már tudja, és amiben mi reménykedünk, számára már valósággá vált” – mondta a főesperes-kanonok.

A Frissujsag.ro Istenszülő Szűz Mária ünnepe című tudósítása szerint tegnap tartotta búcsúünnepét a mikolai magyar görögkatolikus egyházközség. Az ünnepi szent liturgiát Vadas Krisztián nagykárolyi parókus vezette. Prédikációjában kifejtette: „Ahogy Máriát is megszólította az angyal által Isten, úgy bennünket is idehívott az Úr ezen az ünnepen. Megszólít és hív, hogy a szeretet és az egymás iránti irgalom útján járjunk. Mi pedig sietve jöttünk Máriához, hogy oltalmát kérjük. Mária, aki az Isten anyja, az egek királynéja, közel áll hozzánk, általa kérünk szent fiától bőséges malasztot. Olyan dolgokat kérünk, ami az üdvösségünkhöz szükséges, ami megkönnyíti, megerősíti az Istennel való kapcsolatunkat, olyat, ami az emberek egymás iránti szeretetét mozdítja elő, olyat, ami családunkat, közösségeinket életben tartja. Szent István apostoli királyunk is pontosan tudta, kit válasszon országa pártfogójául. Hiszem, hogy az Istenszülő segítő keze vezeti világi vezetőink döntéseit is, melyekkel támogatják egyházainkat, mert ők is tudják, hogy Szent István példáját követve az egyháznak és az államnak együtt kell megteremtenie azt a közeget a társadalom számára, amelyben testi-lelki békében élhetünk családjaink körében. Az egyház arra törekszik, hogy egy krisztusi szellemű, Máriát szerető vallási, lelki hátteret adjon, egyben megőrizve és ápolva kultúránkat, hagyományainkat, vallásos szokásainkat, melyeket természetesen anyanyelvünkön tehetünk meg. Mint ahogy szükségünk van égi pártfogóra, éppen olyan fontos, hogy legyenek bennünket jól ismerő, velünk együtt és értünk imádkozó és munkálkodó világi képviselőink is. Nekünk ma feladataink vannak: a keresztény értékeket felmutatni, védeni és ápolni az életet, megőrizni családjaink egységét.”

Bodnár Dániel/Magyar Kurír