Napi sajtószemle

– 2014. október 25., szombat | 12:01

Az október 25-i lapok szemléje

A Magyar Nemzetben (9. o.) Vigh György NDK-s kultúra és politika című cikkének témája, hogy a lipcseiek jövőre ünneplik egyik legfontosabb épületük, a Szent Miklós-templom 850 éves fennállását. A szerző rámutat: a késő gótikus épület több átépítés után is megőrzött mai külseje jórészt a 16. századi építőmesterek munkáját dicséri. Szószékéről egykor Luther Márton is prédikált, és itt csendült fel a világon először Johann Sebastian Bach János-passiója. A templom történelmi falai között a 20. század ’80-as éveinek elején minden hétfőn összegyűltek a békéért imádkozó lipcsei keresztények. Az evangélikus templom hétfői ökumenikus imaköre az ellenállás zarándokhelyévé vált. A Stasi emberei 1989 januárjában több tucat embert tartóztattak le, de tavasszal és nyáron folytatódtak a demonstrációk. Szeptemberben már tízezrek jelentek meg a Szent Miklós-templom előtt, őket gumibotos, kutyás rohamrendőrök próbálták meg szétkergetni – sikertelenül. Október 6-án a rohamrendőrség vezetője közleményt adott ki, amelyben leszögezte: az ellenforradalminak nyilvánított hétfői gyűlések résztvevői ellen akár fegyverrel is fellépnek. Október 9-én nyolcezer állig felfegyverzett rendőr és katona állt készenlétben, ennek ellenére 70 ezer ember gyűlt össze a templom körül. Október 23-án már több százezren, két héttel később, november 6-án pedig csaknem félmillióan demonstráltak Lipcsében a szocialista rendszer és Németország megosztottsága ellen. Az országossá vált tiltakozási hullám 1989. november 9-én a berlini fal lebontásához, majd 1990. október 3-án az ország újraegyesüléséhez vezetett. A békés demonstráció emlékét ma a templom előtti tér kövezetébe rejtett lámpák őrzik, amelyek szürkületkor egymás után gyulladnak ki, fényükkel szimbolizálva az összefogás erejét.

A Maszol.ro További milliókat oszt szét a kormány az egyházaknak című beszámolója szerint Romániában újabb 14 millió lejt utalt ki a kormány a költségvetési tartalékalapból templomok építésére. Néhány nappal ezelőtt hatmillió lejt különítettek el erre a célra. Ezúttal tizenhárom kolostor, katedrális és egyházkerületi központ kap pénzt Iași, Neamț, Olt, Szeben, Galați, Tulcea, Kolozs és Brassó megyében. Múlt héten a kolozsvári görögkatolikusok kétmillió lejt kaptak a Cipariu téri katedrálisuk építésére. Most a kolozsvári Nicolae Ivan egyházkerületi központnak kétmillió, az Adormirea Maicii Domnului-templomnak egymillió lejes támogatást adtak. Egy civil szervezet a múlt héten felszólította a számvevőszéket, hogy vizsgálja meg, mennyire indokolt költségvetési pénzek kiutalása egyházi célokra.

A Népszabadságban (4. o.) „A pénz az isten” címmel Ungár Tamás írt riportot arról, hogy a félezer lelkes Nagyszakácsiban Grujber Zsolt plébános, arra hivatkozva, hogy ki kell fizetni az áramdíjat, le akarta szereltetni a templom toronyóráját, amire végül nem került sor, de megvetően „birka” népnek nevezte a falu lakóit.

A Magyar Nemzet (4. o.) Adományok kárpátaljaiaknak címmel ír arról, hogy energiahiányra számítanak Kárpátalján a télhez közeledve, így a határ túloldalán élő magyarságnak nagy szüksége van tűzifára, kályhára, takaróra, élelmiszerre. Ezért a hazai segélyszervezetek – a Katolikus Karitász, a Magyar Református Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt – közös adománygyűjtést hirdettek, amelyre továbbra is várják a nagylelkű felajánlásokat. A Katolikus Karitász SMS-adományvonala és bankszámlaszáma: 1356 (12011148-00124534-00100008); a Magyar Máltai Szeretetszolgálaté: 1350 (11784008-20005320).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír