Napi sajtószemle

– 2015. szeptember 1., kedd | 10:41

A szeptember 1-i nyomtatott és online sajtó szemléje.

A Maszol.ro Böjte Csaba a menekültekről: „Isten nem teremt selejtet” címmel közli, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója interjút adott a 7/24 Embere című magyarországi tévéműsornak, majd a Facebookon osztotta meg gondolatait az olvasókkal. Figyelmeztetett: „Hisztériakeltéssel nem lehet megoldani a menekülthelyzetet.” Csaba testvér szerint nem áll meg a lábán az a feltételezés, hogy a menekültek nagyon másfajta emberek lennének, akik ne tudnának Európában élni. Tanítással, türelemmel bármi megtanítható a menekülteknek. Felidézte: „Kint jártam Budapesten a Déli pályaudvaron, rengeteg menekültet, és köztük sok-sok gyereket láttam… A politikusainknak, a katonáknak meg kell védeniük a lakosságot, nekik ez a dolguk, de nekem, mint Krisztus szeretete hírnökének az a dolgom, hogy az emberekben lévő szeretetlángot életben tartsam. Testvéreim, ezért mindenkit arra kérek, hogy a menekültekkel szemben legyünk emberségesek. A kis Maryam a mi szülőföldünkre virágot rajzolt. Nekünk úgy kell viselkednünk, ha majd béke lesz az ő szülőföldjén és hazatér, otthon is virágot rajzoljon gondolatban a Kárpát-medencére!” A hírportál emlékeztet rá: az árvagyerekekkel foglalkozó atya korábban konkrét ötleteket is megfogalmazott, hogy mit lehetne tenni azokkal, akik mégis maradnának: egy képzési központot kellene létrehozni a részükre, amely felkészíti őket a békés együttélésre. "Ugyanaz a kérdés, ’menekültek’ és két nagyon különböző válasz – 1 és 2 –, és én e két út közül egyikre sem mernék rálépni! Igen, választani, dönteni e két lehetőség között nem merek, mert szerintem befogadni feltétel nélkül nem lehet, de véres erőszakkal elűzni sem szabad ezeket az embereket... Egy harmadik utat javasolnék. Ismerős, hogy 1956 után Ausztriában, Nyugaton, a magyar menekültek számára befogadó lágerek létesültek, ahol nem csak a nyelvet, de az együttélés szabályait is meg lehetett tanulni. Aki erre hajlandó, azt be lehet fogadni, aki erre nem, azt haza kell toloncolni… Megtapasztaltam, hogy az elvadult, utcára került gyerek nagyon goromba, gonosz tud lenni, és ha az ember őket elűzi, akkor nagyon kegyetlenekké válnak, de ha befogadom, és szépen megfürdetem, megetetem, majd iskolába viszem, megnyugszik, és megérti, hogy mindaz, amit neki meg kell tanulnia, az ő javát szolgálja. Hihetetlen gyorsan fel tudnak zárkózni ezek a gyermekek, és azt látom, hogy az ’elveszett gyermek’, aki a társadalom számára problémát jelentettek, a képzéssel a társadalom gondjaira választ adnak. Igen, bátran állítom, hogy képzés, nevelés által ajándékká, áldássá válik az árva gyermek! Tisztelettel javaslom a kormányainknak, hogy sürgősen hozzák létre az Európai Akadémiát, egy olyan képzési központot, amely felkészíti a bevándorlókat a békés együttélésre.” Böjte Csaba arra is felhívta a figyelmet: „Itt az idő, hogy hitünkről, keresztény értékeinkről alázattal tanúságot tegyünk. A politikusoknak is, de az egyházainknak is meg kell érteniük, hogy lejárt az az idő, mikor fényes lakásokból bölcs tanításokat mondogathattak. Ki kell lépni Mesterünk, Jézus Krisztus útjára, és meg kell győznünk az embereket, hogy Isten parancsainak megtartása nélkül életünk káoszba, pusztulásba torkol. Ha ezt nem merjük felvállalni, nem tudjuk az embereket szeretettel, szeretetre nevelni, akkor a történelem mint fölösleges kacatokat a süllyesztőbe küld. Több mint húsz éve árva gyermekeket nevelek, megtapasztaltam, hogy Isten selejtet nem teremt, ezért most is hiszem, hogy van jó megoldás! Európa vizsgázik, esélyünk van, hogy eredményesen letegyük ezt a vizsgát, és még erősebb, szebb legyen a világunk, de azt is tudni kell, ha ezt a vizsgát Európa elbukja, akkor a békés létünket is elbukhatjuk.”

A Népszabadság (Karitatív… 14. o.) hírül adja, hogy augusztusban elindult az első hazai mikroadományozási rendszer a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az internetes kereskedők összefogásával. A kezdeményezésben részt vevő webáruházak vevői fizetéskor egy kattintással felkerekíthetik vásárlásuk összegét, amellyel egyedi karitatív programokat támogathatnak. Az Egészsésgbolt.hu és a Szépségbolt.hu vevői pl. a családok Átmeneti Otthonát támogathatják, a Groby.hu vásárlói a szeretetszolgálat ételosztási tevékenységét segíthetik. Bővebb információ található: www.kerekítsdfel.hu

Az Erdon.ro (Búcsús szentmise…) tudósítása szerint a Nagyváradhoz közeli Biharszentjánoson vasárnap délben búcsús szentmisét tartottak a helyi római katolikus kápolna-templomban, amely Keresztelő Szent János tiszteletére van felszentelve. A kápolnát 2006. október 8-án, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén szentelte fel az akkori megyéspüspök, Tempfli József. A szép, modern kápolna Jurcsuk János által adományozott telken, Pafka József nagyváradi műépítész tervei alapján, 2002-2006 között épült. A Keresztelő Szent Jánost ábrázoló főoltárkép, a sokszorosan díjazott Simon M. Veronika magyarországi neves grafikus és festőművésznő alkotása, a keresztút képei hiteles másolatok, Prokop Péter (1919-2003) a jelentős katolikus pap-festőművész és író festményeiről, amelyeket 42 évig tartó emigrációjában készített Rómában. Az ünnepi búcsús szentmise főcelebránsa és szónoka Kovács F. Zsolt, a püspökség irodaigazgatója volt, aki 2006-ban az új templom első papjaként szolgált itt vasárnaponként.

A Magyar Nemzet (8. o.) Letakarták a Golgotát címmel emlékeztet rá: hétfőig adott haladékot az államnak Pákh Imre, amennyiben nem egyeznek meg, elviteti a tulajdonában lévő Golgotát a debreceni Déri Múzeumból, ahol a Munkácsy-trilógia képei egyben láthatók. A műalkotás védetté nyilvánítási eljárása miatt azonban ehhez a Forster Központ engedélyére van szükség. Ez nem érkezett meg hétfőig, így a kép a helyén maradt, ám a tulajdonos kérésére letakarták.

Bodnár Dániel/Magyar Kurír