Negyedszázados a szatmárnémeti román nyelvű római katolikus személyi plébánia

Kitekintő – 2017. február 24., péntek | 13:00

Schönberger Jenő püspök által celebrált szentmisével ünnepelte 25. születésnapját a szatmárnémeti Kálvária-templom román ajkú közössége február 19-én.

1992 februárjában alakult meg a román ajkú római katolikus közösség Szatmárnémetiben. Ekkor tartották az első szentmisét román nyelven. A negyed évszázad eltelte alkalom volt az ünneplésre, amelyet négynapos felkészülés előzött meg. Szerdától szombatig a közösség volt plébánosai mutattak be esténként szentmisét, szombaton este pedig a templom Adoremus kórusa adott koncertet. Közreműködtek Balaskó Balázs zongorán, valamint Fátyol Lujza szoprán és Marius Boroş tenor énekes.

Az ünneplés csúcspontját a vasárnapi szentmise jelentette, amelyet a jelen levő papokkal együtt Schönberger Jenő püspök mutatott be a helyi és zarándok hívek számára.

A főpásztor örömét fejezte ki a szentmise elején, megköszönve Istennek az elmúlt 25 év kegyelmeit, valamint különösen azokat a paptestvéreket, akik vezették és vezetik ma is a szatmárnémeti román közösséget. Szentbeszédében emlékeztette a híveket arra, hogy Krisztus nem tesz szemrehányást, nem haragszik meg, nem gyűlöl, hanem megbocsát és szeret.

„Megbocsátó szeretetének látható jele minden templom. Egyben figyelmeztető jel is, hogy mi magunk is Isten templomaivá kell hogy váljunk, hiszen csak így lehetünk Krisztus közösségének élő tagjai – legyen szó plébániaközösségről, egyházmegyéről vagy az egyetemes Egyházról” – hangsúlyozta Schönberger Jenő.

A szentmise végén Mircea Teodoru főgondnok a Kálvária-templom román közössége nevében köszönetet mondott a püspöknek, hogy a Jó Pásztor példáját követve nem engedi, hogy elvesszen akár egy is a hívei közül, majd megemlékezett az elmúlt huszonöt év alatt a közösségben plébánosi szolgálatot teljesítőkről, szintén a hívek háláját tolmácsolva. A főgondnokot követve Radu Bud prefektus méltatta a közösséget. A záróáldás után a jelenlévőket agapén látták vendégül, a gyerekeket pedig színes, a Kálvária-templom körvonalait ábrázoló léggömbökkel ajándékozták meg.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria