Négymillió ember menekült el Szíriából a háború elől

Kitekintő – 2015. augusztus 29., szombat | 19:47

A négy éve tartó háború egyre több embert kényszerít menekülésre – tájékoztat a L’Osservatore Romano alapján a Vatikáni Rádió.


A Magyarországnál kétszer nagyobb területű közel-keleti ország lakossága a legutóbbi népszámláláskor 23 millió volt. Szomszédai Törökország, Irak, Jordánia, Izrael, Libanon. 2011-ben kezdődött az a rettenetes polgárháború, mely az ország történetének legnagyobb katasztrófája: az ország nyugati részén állomásozó kormányerőkkel szemben állnak a lázadók délen és északon, az ország észak-keleti részén szakadár kurdok élnek, míg mostanra az ország középső része, az Eufrátesz folyó partján húzódó óriási sáv az úgynevezett Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll. Jelenleg a helyzet áttekinthetetlen és nincs látható remény a politikai rendezésre, mert a nagyhatalmak – köztük elsőként az Egyesült Államok és Oroszország – a szembenálló feleket támogatják, miközben eladják nekik a fegyvereiket. Erre a jelenségre Ferenc pápa többször nagyon nyíltan felhívta a közvélemény figyelmét.

Szíria szinte 90 százalékban muzulmánok lakta iszlám ország. A keresztények száma a polgárháború kezdetén a Közel-Keleten ebben az országban volt a legnagyobb, közel tíz százalékot tett ki összesen a különféle keresztény – ortodox, örmény és katolikus – szírek közössége, szám szerint több mint kétmillióan voltak. A belháború négy esztendeje alatt – az ENSZ menekültügyi főbiztosának legfrissebb jelentése szerint – Szíriából négymillióan kényszerültek hazájuk elhagyására a fegyveres konfliktusok és azt követő nyomorúság és éhínség miatt – ad hírt a drámai migrációról a L’Osservatore Romano augusztus 29-i, szombati száma Négymillió szíriai háborús menekült címmel. A menekültek több mint a felét a két szomszédos ország, Törökország és Libanon fogadta be. Törökország 1, 59 millió, Libanon 1,51 millió szír menekültnek adott otthont. Iránban 962 ezer, Etiópiában 659 ezer szír menekült tartózkodik. Az Európai Unió országai közül a legtöbb szíriai menekültet Németország fogadta be, 654 ezret.

Szíria 23 millió lakosából több mint kétmillió keresztény élt az országban. Irakban másfél millió keresztény lakott, de mára csupán a harmada maradt az ősi, egykori keresztény földön. Szíriában az utóbbi években drámai gyorsasággal, egyre nagyobb számban menekültek el a keresztények az őket fenyegető létbizonytalanság elől. Egyre több nyugati keresztény vezető nyilatkozott felháborodottan, hogy egy keresztények nélküli Közel-Kelet ott, ahol a kereszténység született, már nem Közel-Kelet.

Ennek a szíriai menekültáradatnak ma sincs vége. Törökországon keresztül próbálnak Európába jutni, döntően szárazföldi úton, nagy valószínűséggel Magyarországon keresztül. A közel-keleti menekültek nagyobb része arab és muzulmán hívő. Kisebbik része keresztény. Együtt menekülnek, együtt kopogtatnak.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria