Negyven menekült, köztük tizenhárom gyermek érkezett Olaszországba a leszboszi táborból

Kitekintő – 2021. május 19., szerda | 16:43

A leszboszi menekülttábor negyven lakója az olasz kormány és a Sant’Egidio közösség között létrejött szerződés alapján, a humanitárius folyosókon keresztül utazhatott biztonságos úton. A május 17-én érkezett csoport tagjai még aznap délután továbbutaztak különböző olasz régiókba, ahol már mindegyikük számára pontosan kidolgozták az integrációs folyamat tervét.

A menekültek kilenc államból érkeztek, Afganisztánból és több afrikai országból. Egy kipróbált, sikeres modell alapján zajlik majd a beilleszkedésük Olaszországban. A Sant’Egidio közösség más felekezetekkel együtt kidolgozott modellje 2016 februárja óta működik, azóta 3500 embert sikerült a humanitárius folyosókon keresztül biztonságos úton Olaszországba, Franciaországba, Belgiumba és Andorrába juttatni, megmentve őket az emberkereskedőktől és a veszélyes utaktól.

A legutóbbi csoport érkezésében közreműködtek a görög hatóságok és az Európai Bizottság is. A cél, hogy a görög szigeten hosszú ideje tartózkodó – sokszor embertelen körülmények között élő, a járvány miatt még jobban kiszolgáltatott – menekültek közül a leginkább nehéz helyzetben lévőknek, kisgyerekes családoknak, beteg vagy fogyatékkal élő embereknek, kísérő nélküli kiskorúaknak megoldják a helyzetét.

Fájdalmas történetek állnak mögöttük, olyan országokból jöttek, ahol háború dúl, erőszak, tarthatatlan helyzet uralkodik. A negyven menekült, köztük a tizenhárom kiskorú végre reménnyel tekinthet a jövőbe egy olyan projekt kedvezményezettjeiként, amely a civil társadalom tagjainak összefogásán alapul. A kilenc olasz régióban (Lazio, Lombardia, Liguria, Piemonte, Szicília, Puglia, Molise, Friuli és Trentino-Alto Adige) a vendéglátóik a Sant’Egidio közösség, protestáns egyházak, katolikus plébániák és egyházi szervezetek lesznek, mint például a XXIII. János Pápa Közösség.

A gyerekeket azonnal beíratják iskolába, a felnőttek ingyenes nyelviskolába járnak majd, ezzel elindul mindannyiuk integrációs folyamata, amelynek célja, hogy fokozatosan beilleszkedjenek a munka világába és önellátók legyenek, ahogyan ez a humanitárius folyosókon keresztül érkezett sok menekült esetében már megvalósult. A régebben Olaszországban tartózkodók közül sokan segítenek az újonnan érkezők beilleszkedésében.

Forrás: Agensir; Santegidio.org

Fotó: Santegidio.org; Aleksandra Walas

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria