Nem indítják el Chesterton boldoggáavatási eljárását

Kitekintő – 2019. augusztus 12., hétfő | 14:47

Gilbert Keith (G. K.) Chesterton brit katolikus író boldoggáavatási ügyét nem nyitják meg – jelentette be Peter Doyle northamptoni püspök, a szerző ügyében illetékes egyházmegye főpásztora.

Chesterton írásai, amelyek sok emberre hatottak, és a 20. századi angliai katolikus újjászületésben játszott szerepe ellenére több akadály áll az író boldoggáavatási eljárásának útjában – írja Peter Doyle megyéspüspök levelében, melyet az amerikai G. K. Chesterton Társaság legutóbbi ülésének megnyitóján hoztak nyilvánosságra és olvastak fel. 

Az eljárás hivatalos elindításának a főpásztor által említett három akadálya: Chesterton tisztelete helyi szinten nem élő, hiányzik egy személyes lelkiségi modell, mely műveiből jól megkülönböztethető lenne, és nem utolsósorban az írásokban fellelhető antiszemitizmus. „Tudatában vagyok a világ számos pontján G. K. Chesterton személyére irányuló megkülönböztetett figyelemnek, és számos emberre ösztönző hatást gyakorló személyére, mely kényessé teszi a döntésemet és annak nyilvánosságra hozatalát” – írja a főpásztor. Doyle püspök hangsúlyozta az író jóságát és evangelizáló képességét, de levelében leszögezte, hogy nem tudja elindítani a boldoggáavatási eljárást.

Chesterton 1874-ben született, termékeny író volt, és megtérését követően a katolikus hit erős védelmezője lett Angliában. Olyan klasszikus írásokat köszönhetünk neki többek között, mint az Orthodoxy című írása (magyarul Igazságot! címmel látott napvilágot), illetve Az örökkévaló ember és a Brown atya sorozat. 1936-ban halt meg. 

A főpásztor a spanyol Alfa y Omega katolikus hetilapnak adott interjúban elmondta, noha Chesterton határozottan náciellenes volt, aggodalmat okozóan sztereotipizálta a zsidó népet írásaiban. Az Új Jeruzsálem című, 1920-ban írt könyvét hozták példának a katolikus lapban, amelyben mások mellett azt írta, hogy a zsidóknak megkülönböztetett ruhákat kell viselniük, hogy jól felismerhetőek legyenek az utcán. A Chesterton Társaság visszautasította az állításokat, olyan, az írótól származó mondatokat idézve: „A világnak a zsidóknak köszönhetően van Istene”, vagy „az utolsó európai zsidót védve fogok meghalni”. Chesterton „olyan ember volt, aki gyűlölte a rasszizmust és annak ideológiáját, az emberi méltóságért harcolt”, áll a Társaság honlapján.

John Udris kanonok, a kanonizációs eljárás előkészítője azt nyilatkozta, nem irigyli Doyle püspököt a meghozott döntéséért, „mely csalódást okoz. De az eljárás során végzett vizsgálat roppant nagy kiváltság volt. Az, hogy jobban megismertem Chestertont, megváltoztatott”.

Az interjúban Doyle püspök emlékeztetett, hogy utódjának lehetősége lesz arra, hogy  újranyissa az ügyet. A főpásztor 75 éves, és a kánonjogi előírások alapján már benyújtotta lemondását.

Forrás és fotó: Catholica.ro

Magyar Kurír
(ki)

Kapcsolódó fotógaléria