Nemzetközi elismerést kapott a győri Öt Templom Fesztivál

Kultúra – 2015. június 1., hétfő | 9:00

A győri Öt Templom Fesztivál több száz európai pályázó közül idén májusban elnyerte az „Európa a fesztiválokért, a fesztiválok Európáért” vagyis az EFFE nemzetközi zsűrijének elismerését – tájékoztatta szerkesztőségünket a szervezők nevében Gombás Zita.

A következő két évben az Öt Templom Fesztivál használhatja kiadványain az elismerést jelző logót, valamint részese lehet annak az európai hálózatnak, ami ennek kommunikációjáról gondoskodik, s ami által még elérhetőbb, megismerhetőbb lesz a fesztivál.

Az elismerés odaítélésének szempontjai között szerepelt a művészi elkötelezettség, a helyi közösségekre gyakorolt pozitív hatás és a fesztivál nemzetközi jelenléte, európai üzenete is.

A győri Öt Templom Fesztivál Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával, a Karzat Színház Nonprofit Kft. szervezésében, idén május 7. és 11. között már tizedik alkalommal várta vendégeit különleges koncertekkel, színházi előadásokkal, zeneiskolai növendékhangversenyekkel, kiállításokkal és városnéző sétákkal.

A fellépők között volt klezmer műsorával a Budapest Bár, szakrális térhez igazodó koncertjével a Kiscsillag zenekar, holokauszt-emlékestjével Bíró Eszter énekesnő, lemezbemutató koncertjével Lovász Irén triója, Fassang László orgonaművész és a berlini Knoblauch Klezmer Band.

A Magyar Egyházzene Társaság a fesztivál keretében tartotta ez évi kongresszusát, és az egyházi szertartásokon egyházzenét tanuló egyetemi hallgatók adtak zenei szolgálatot.

A gyerekeket pedig a szlovén Matija Solce szórakoztatta zenés bábelőadásaival.

A 2015-ös rendezvény minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott Győr-Újváros templomaiban és a városrész közelmúltban megújult közterein.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria