Nemzetközi Karitász-összefogás a szlovéniai Dobovában

Hazai – 2015. október 29., csütörtök | 11:35

A Katolikus Karitász beszámolóját adjuk közre a segélyszervezet Szlovéniában, a dobovai táborban végzett tevékenységéről.

Október 29-e reggelére csökkent ugyan a dobovai táborban tartózkodó menekültek száma, de jelenleg is több százan várakoznak a sátrakban. A Karitász egészségügyi szolgálata továbbra is folyamatosan működik.

A helyszínen már három ország Karitász-szervezete van jelen: a cseh segélyszervezet tegnap adományokat hozott a táborban dolgozó szlovén és magyar önkéntescsoport munkájának segítésére.

A dobovai táborban tegnap is rengeteg család volt, és mivel kevés menekültet szállítottak tovább, feszültté vált a hangulat. Ennek következtében kisebb összetűzések is kialakultak, és a rendőrség határozott fellépésére volt szükség.

A táborban több segítségre szoruló idős személy és gyermekes család tartózkodik. A magyar Katolikus Karitász orvosi sátrának munkatársai továbbra is nagy erőfeszítéseket tesznek a betegek ellátása érdekében. A magyar egészségügyi csapathoz szlovák orvosok is csatlakoztak, így nemzetközi összefogás alakult ki. Az orvosok munkáját önkéntesek is segítik.

Fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria