Népi vallásosság és Eucharisztia – Előadás-sorozatot indított a Vatikáni Rádió magyar adása

Tavaly nyáron, amikor véglegessé vált, hogy a járvány miatt egy évvel el kell halasztani a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, bizonyára sokan megdöbbentünk. Azért is, mert ráébredhettünk az egészségünket fenyegető vész nagyságára, meg talán azért is, mert féltünk, kárba vész a már befektetett sok előkészületi munka. Először ezt éreztem magam is. De utána arra a gondolatra jutottam, hogy kaptunk még egy évet a Gondviseléstől, hogy még jobban felkészüljünk annak megmutatására, hogy vallási életünk középpontja, alapja az Eucharisztia.

Amíg lehetett, 2020 márciusáig a katolikus tudósokat tömörítő Szent István Tudományos Akadémia felolvasó ülésein, valamint a boldoggá avatás előtt álló Bálint Sándor egykori szegedi tanszékén konferenciákon mutattuk meg azt a gazdag kultúrát, amely az Oltáriszentség tiszteletében évszázadok alatt kialakult, s amely átjárta életünk teljességét és kultúránk egészét. Három tanulmánykötet is megjelent. Az utolsó a Szent István Társulat kiadásában „Leborulva áldlak…” címmel. E kötetekben a különböző tudományok szakemberei – teológusok, történészek, művészettörténészek, zenetudósok, néprajzkutatók – összefoglalták tudásukat e változatos és gazdag kultúra néhány területéről. S ezt szeretnénk folytatni a Vatikáni Rádió magyar adásában elhangzó előadás-sorozattal: néhány témán keresztül bemutatni az Oltáriszentség tiszteletének gazdagságát, szépségét, amely a megélt vallásosságban átszőtte és átszövi mindennapi életünket. Hogy számunkra is az Eucharisztia minden kegyelem forrása, ahogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelmondata megfogalmazza a zsoltáros szavaival: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7).

A kenyértörésben Jézus önmagát hagyta és adta a világnak. A kenyértörés szertartását minden kor embere igyekezett jelentőségéhez mérten méltóságteljessé, tárgyait pedig a művészetek segítségével ünnepélyessé tenni. Hiszen a legfőbb Jóhoz mindenben a legértékesebb és legszebb illik! Így alakulhattak ki az Oltáriszentség őrzésének történeti koronként változó, de művészileg kvalitásos formái, az oltárok, tabernákulumok, a szertartások ötvös- és a textilművészet körébe tartozó tárgyai. Képek és szobrok emlékeztetnek az átváltozás nagy titkára. Annak valóságát pedig a nálunk, Magyarországon is feljegyzett számos eucharisztikus csoda – vérző ostya, vérré változott konszekrált misebor – igazolta. E szentség elé szórunk máig virágszirmokat úrnapján, vagy készítünk pompás virágszőnyeget, amelyre csak az Oltáriszentséget hordozó pap léphet. Társulatok alakultak, iskolai színjátékok formálódtak a tisztelet kifejezésére. Miséken, körmeneteken felhangoznak különböző korok zenei ízlését hordozó énekeink. Máig sok településen él a karácsonyi ostyahordás szokása, s lesz a nem konszekrált ostya a karácsonyi vacsora szimbolikus étele: a megtestesült és a kenyér színében önmagát nekünk adó Megváltó jelképe. Ostyahordó verseink pedig vallásos népköltészetünk még feltárásra váró rétegét jelentik. Faragómolnáraink a garatelőpadra, pásztoraink tükröseikre nem egyszer ráfaragták az ostya, az úrmutató képét. Ez ugyanazt a célt, az emlékeztetést szolgálta, mint például az elsőáldozási képek. E szokásokon keresztül a mai ember is cselekvően részesévé válhat a kultusznak, átéli, felidézi az egykori krisztusi cselekedeteket. Megismerésük közelebb viheti a hívő embert a nagy titokhoz, épülve az elődök hosszú generációinak vallásgyakorlatán.

Előadás-sorozatunk ebből a gazdag kultúrából csupán néhány mozaikot tud felvillantani. Az előadások segíthetnek megérteni azt a lelkület, amely létrehozta ezeket az alkotásokat. Az így kibontakozó kép gazdagsága a nem hívő embert is ráébresztheti annak felismerésére, hogy az Oltáriszentség miért annyira fontos a keresztények számára. Új ismereteket hallván a hívő ember pedig megerősödhet hitében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Mihály Ferenc/Vatikáni Rádió

Magyar Kurír