Népmissziót tartottak Nagyvárad-Velencén

Kishírek – 2016. október 17., hétfő | 10:21

Népmisszióval ünnepelte a várad-velencei katolikus közösség a plébánia 280. és a római katolikus kultúrotthon megnyitásának 80. évfordulóját október 14–16. között.


Október 14-én, pénteken Bodor Zoltán tasnádi, október 15-én, szombaton Ozsváth József székelyhídi plébános mutatott be szentmisét és mondott szentbeszédet. Az október 16-i vasárnap délelőtti szentmisén Curaliuc Demeter nagyvárad-velencei plébános elmélkedett. Bevezetőjében arra hívta fel a figyelmet: a népmissziós alkalmak egyediek egy-egy város, falu vagy egyházmegye életében, és arra szolgálnak, hogy még közelebb kerüljünk Istenhez, és megpróbáljunk mindent megtenni annak érdekében, hogy sikeresen teljesítsük keresztény küldetésünket. Arról is beszélt, a történelem folyamán sok minden történt, megpróbálta Isten igéjét eltiporni a hatalom és a pénz utáni vágy, de az egyház ugyanaz maradt. Krisztus az egyház titokzatos teste, ő a fej, mi pedig a végtagok vagyunk, és egy közösséget alkotunk függetlenül attól, hogy hol, milyen földrészen élünk.

Prédikációjában felidézte: 280 év telt el azóta, hogy a várad-velencei plébánia önálló lett, vagyis a lelkipásztori munka mellett beindult az adminisztratív tevékenység is. Fontossá vált, hogy kik és hogyan tartoztak oda, mennyire érezték önmagukénak azt, ami létrejött. Örültek annak, hogy van egy semleges hely, ahol együtt lehettek, és senki se zavarta őket. Felismerték, hogy Isten mindent megtesz annak érdekében, hogy teremtményét megmentse, és ezt úgy lehet tudatosítani magunkban, ha a gondolkodásunkban megújulunk, átalakulunk. Isten mellett döntünk, követjük mindenben az akaratát és parancsát.

Az áldás előtt az egyháztanács nevében Fleisz Judit tanárnő mondott köszönetet az érintetteknek, illetve kiemelten Curaliuc Demeter plébánosnak a népmissziós ünnep sikeres megszervezéséért.

Forrás és fotó: Erdon.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria