51 templom újul meg Nógrád megyében mintegy 700 millió forintból

Hazai – 2021. április 18., vasárnap | 18:51

Nógrád megyében 51 templom újul meg mintegy 700 millió forintból – jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Elsőként a nógrádszakáli Szent Kereszt felmagasztalása-templom újul meg, első ütemben 30 millió forintos, a második ütemben pedig újabb 80 millió forintos kormányzati támogatásból.

A valamivel több mint 600 lelkes falu plébániája középkori eredetű. A harang 1523-ból származik: egyike az ország 15, még a török hódoltság előtt öntött harangjának. A falu feletti dombon, a temető kertjében álló mai templom azonban csak 1894-ben épült.

Soltész Miklós Balla Mihállyal, a térség országgyűlési képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatón számolt be minderről április 13-án. Az eseményen jelen volt Radvánszky Judit polgármester is.

Nógrádszakál Magyarország északi részén, a Szécsényi járásban, a magyar–szlovák határfolyó, az Ipoly mellett elhelyezkedő kisközség. A környék ősidők óta lakott hely lehetett, erről tanúskodik a Darna völgyében az úgynevezett Aranygomb dűlőn fellelt őskori őrhalom vagy sírdomb, majd az 1896-ban, a vasútépítés alkalmával a község határában talált régi épületek alapfalai, valamint az itt talált urnák. A hagyományok szerint egykor a falu sem a mai helyén, hanem az Ipoly Teglen nevű szögében feküdt, ahonnan azonban az Ipoly áradásai következtében idővel a mostani, védettebb helyére költözött.

A 13. században egy ismeretlen szerzetesrend által működtetett kolostor állt itt. Említése egy 1245-ös birtoklevélen tűnik fel, melyben egy Ambrus nevű apát az esztergomi érsek engedélyével eladott 4 ekényi földet a Hont megyei Olvárban (ma Tesmag része). Tizennyolc évvel később, 1263. május 3-án V. István ifjabb király itt kötötte meg második békéjét apjával, IV. Bélával.

A községhez tartoznak Csaba-, Feljáró-, Ferenczkapu-, Ferenczkert-, Kincses- és Nyerges-puszták. 

A körülbelül hatszázfős település lakosságának 82%-a magyar, 18%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát 2001-ben.

(Forrás: Wikipédia)

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Komka Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria