Nyári szalézi oázisok a háború sújtotta Aleppo gyermekeinek

Kitekintő – 2016. augusztus 5., péntek | 13:00

A szalézi misszionáriusok három turnusban nyári tábort szerveznek a háború sújtotta Aleppóban élő gyermekeknek és fiataloknak, hogy legalább egy rövid időre kiszakítsák őket a hétköznapokból.

Céljuk, hogy a fiatalok meg tudjanak birkózni a háború következményeivel és a körülöttük zajló erőszakkal és normális életet lássanak maguk körül. A háború több mint öt éve tart Szíriában, a gyermekeknek pedig az egészséges fejlődéshez nyugodt és vidám légkörre van szükségük.

A júniusi nyári oratórium után Aleppóban augusztus 3-án kezdődnek a hagyományos nyári táborok, amelyek során először 180 fiút és lányt küldenek a szalézi házba Kafrunba, a libanoni határ közelében, és lesz majd két másik csoport is a hónapban – mondta el Pier Jabloyan szalézi misszionárius.

A fiatal szalézi egy társával és egy olasz misszionáriussal igyekszik folyamatosan nyitva tartani a George és Matilde Salem központot, ahol egy templom, egy nagy udvar és több helyiség található egy olyan területen, amelyet Aleppo kormányzati ellenőrzés alatt tart.

Minden gyermek, aki eljut a szaléziakhoz Kafrunba, megtapasztalhatja a béke és az öröm oázisát ennyi erőszak között. Játszhatnak más hasonló korú gyermekekkel, megerősíthetik a lelküket és erre a néhány napra elfelejthetik a háborút, és nem kell aggódniuk az életükért.

Aleppóban, a városban, amelyet az egyik legsúlyosabban érint a háború, a szaléziak és az önkéntes segítőik igyekeznek egész évben oktatást, hitoktatást és sporttevékenységeket biztosítani körülbelül 750 gyermek és 50-60 tizenéves számára.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria