Nyílt estre hívják a papi hivatás iránt érdeklődő fiatalokat Budapesten

Hazai – 2018. március 15., csütörtök | 22:32

A korábbi évek hagyományának megfelelően a tavaszi szemeszterben kétszer rendeznek nyílt estét a Központi Papnevelő Intézetben (Budapest, V. kerület, Papnövelde u. 7.), március 23-án és május 4-én, pénteken.

A program 18 órakor a papi hivatásokért bemutatott szentmisével kezdődik az Egyetemi templomban.

A Nyeste címmel meghirdetett program a papi hivatás iránt érdeklődő fiatalembereket célozza meg, akik az estek során kispapokkal és elöljáróikkal találkozhatnak egy kötetlen kiscsoportos beszélgetés keretében. Betekintést nyerhetnek a papságra készülők életébe, egy kis ízelítőt kaphatnak a szemináriumi közösségi élet örömeiből, s megismerhetik a papnevelés alapintézménye működésének alapjait.

A szervezők azon 16 és 35 év közötti fiatal férfiak számára ajánlják a programot, akik már elgondolkodtak a papi, esetleg a szerzetesi hivatáson, talán még csak keresgélnek, vagy már meg is született a döntés a szívükben. Remek közösségi és spirituális élménnyel lehetnek gazdagabbak, és segítséget kaphatnak az életre szóló döntés meghozatalában.

Forrás és fotó: Központi Papnevelő Intézet

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria