Nyílt napot rendez a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola

Kishírek – 2017. november 7., kedd | 9:55

November 13-án nyílt tanítási napot tartanak a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

A nyílt nap programja reggel 9 órakor általános tájékoztatóval kezdődik a Szent Atanáz teremben. Ismertetik a főiskola képzési kínálatát, a képzési és kimeneti követelményeket, a jelentkezés és a felvételi sajátosságait, a főiskolai oktatást. 9.30-tól óralátogatásra lesz lehetőség,  délután pedig két nyitott programba is betekintést nyerhetnek az érdeklődők: 14 órától Tereza Worowska, illetve Brezsnyánszky László egyetemi tanár előadását hallgathatják meg.

Tereza Worowska a főiskola katekéta szakos hallgatóinak vendég előadója, illetve a Szentjánosbogár Közösség egyik alapítója. Brezsnyánszky László pedig Múltba néző pedagógiai kutatások a felgyorsult világban címmel tart előadást.

Forrás és fotó: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria