Nyolcadik alkalommal rendezték meg az Újszövetség Maratont Székesfehérváron

Kultúra – 2019. december 4., szerda | 18:39

December 1-jén, advent első vasárnapján tartották a VIII. Újszövetség Maratont a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Az evangéliumok szövegrészleteivel Jézus életét elevenítették fel a felolvasók a nagyszínpadon.

„Megjövendölve volt régen…” – a Vörösmarty Színház nagyszínpadán elsőként ez az ének hangzott el a Hermann László Zeneiskola növendékeinek előadásában, majd Cser-Palkovics András polgármester, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Bencze András evangélikus lelkész és Szikora János színházigazgató közösen gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját.

A négy evangéliumból összeállított szövegek felolvasását Cser-Palkovics András polgármester kezdte János evangéliumának első fejezetével: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. (…) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” A polgármester után Spányi Antal megyéspüspök folytatta a felolvasást, őt a város lelkipásztorai követték, majd a családi, illetve egyéni olvasók. Az Újszövetség Maratont a színház igazgatója, Szikora János és családja zárta.

A nézőtérre folyamatosan érkeztek a hallgatók, hogy advent első vasárnapján részesei lehessenek a legszebb történetnek. A szövegrészletek között a Hermann László Zeneiskola tanárai és diákjai által előadott zenei betétek segítették az elmélyülést. Mindeközben a gyerekek Kerkay Rita, Varga Lili színésznők és Németh Mariann rendezőasszisztens vezetésével karácsonyi képeslapokat és minibetlehemet készíthettek.

A VIII. Újszövetség Maraton alkalmából a Vörösmarty Színház rajzpályázatot is hirdetett, amelyre számos intézményből közel hatvan alkotás érkezett. A pályamunkákat nemcsak a színház előcsarnokában állították ki, hanem a felolvasók mögött ki is vetítették őket, így illusztrálva az egyes bibliai részleteket. A tíz legszebb rajz alkotóját Szikora János igazgató ajándékokkal jutalmazta, köztük A Pál utcai fiúk musicalre szóló belépőjegyekkel.

Forrás: Vörösmarty Színház; Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Vörösmarty Színház; Simon Erika/Székesfehérvár Város Önkormányzata

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria