O Zibano – A vonat – KÉPGALÉRIÁVAL

Táncdráma a Holokauszt Emléknapján

Kultúra – 2014. április 17., csütörtök | 18:35

Április 16-án, a Holokauszt Emléknapján a Párbeszéd Háza adott otthont a Khamoro Táncszínház és a kispesti Jezsuita Roma Szakkollégium közös megemlékezésének – tájékoztatnak az esemény rendezői.


                                            Képgaléria – klikk a képre

Az esemény a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából a Miniszterelnökség támogatásával valósult meg. Közel negyvenen dolgoztak több hónapja az estért, köztük a huszonöt táncos és énekes felnőtt előadó és öt gyermek. A forgatókönyv, a koreográfia és a rendezés Farkas Zsoltnak, a Khamoro Cigány Táncegyüttes művészeti vezetőjének a munkája. Az eseményt megnyitotta és a vendégeket köszöntötte Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Házának jezsuita igazgatója és Antal István, a szakkollégium rektora, s a kollégium egy diákja konferált.

Az indító teljes sötétségben Choli Daróczi Józsefnek a tragédiát idéző gondolatai hangzottak fel cigányul, magyarul és héberül.

Egy ifjú szerelmespár egymásra találása és a szülők beavatkozása nyitotta meg a drámai események sorát. A gonosz ébredését „a nácik és a kápó tánca” követte, a foglyok érkezését pedig az „este a lágerben” kegyetlen jelenete. A gyerekek holokausztjára egy korabeli gyermekdal bejátszása emlékeztetett. A hét és fél perces zárójelenetben Naomi Semernek az 1967-es izraeli énekfesztiválra a hatnapos háború előestéjén készített, az arany Jeruzsálemről (Jerusalaim Sel Hazav) szóló dala hangzott föl, valamennyi szereplő előadásában.

Az erőteljes fény-, hang- és füsteffektusok mellett a háttérben archív felvételek vetítése, az előtérben pedig szögesdrótkerítés szolgálta a drámai emlékezést.

A Párbeszéd Háza igazgatója bevezető beszédében úgy fogalmazott:

Emlékezünk arra, ami megtörtént, és aminek nem lett volna szabad megtörténnie.
Emlékezünk, hogy soha többé ne történhessenek olyan események, amelyekre emlékezünk.
Emlékezünk, hogy a mindennapokban több erőnk legyen ellenállni a Gonosz minden formájának.
Emlékezünk, mert élni akarunk és emlékezünk, hogy az életet szolgáljuk.
Vagyis nem a kiábrándulást, a kétségbeesést, az elkeseredést, a csüggedést, a reménytelenséget akarjuk szolgálni emlékezésünkkel.
Emlékezünk, hogy visszanyerjük és erősítsük hitünket az emberiben, mindennapi életünk értelmében.

mondd azt

mondd azt hogy reggel
mondd virágzó almafa
mondd dagasztott kenyered megkel
mondd hazamegy minden katona
mondd holnapba néző szemmel
a láncok lehullnak mind
mondd visszaad halottat temető tenger
s fénylenek feledett szeretteink

mondd az örök nap ragyog
ami eltörött mind egész
mondd
hátra előre semmi nincs
csak a ma van
csak az itt
s az óceán nyugalma

(Sajgó Szabolcs)


Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria