Oktatási segédanyagokat dolgoz ki a premontrei diákok kutatócsoportja Szombathelyen

Hazai – 2015. július 2., csütörtök | 12:40

A Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium négy diákja a 2014/2015. tanévre meghirdetett „Út a tudományhoz” programhoz kapcsolódva szaktanáruk vezetésével kutatócsoportot alakított, hogy elemezze az iskolatársaik feladatmegoldásaiban előforduló hibákat. A Szombathelyi Egyházmegye híre.

A négy diák, Ongai Erik, Mucsi Dániel László, Takács Valentin és Galambos Mihály matematikatanáruk, Zsiros Péter vezetésével könnyebb és nehezebb feladatlapokat állított össze a tizedik osztályosok számára.

A másodfokú egyenletekkel kapcsolatos feladatlapokat összesen 75 tanulóval oldatták meg, majd a megoldásokban előforduló hibákat kigyűjtötték és típusok szerint csoportosították. A leggyakrabban előforduló hibákat elemezték, majd ezeken alapuló oktatási segédleteket készítettek diáktársaik számára.

A számítógépen futtatható interaktív oktatási segédletek matematikai feladatokat adnak fel, egyesével rákérdeznek a megoldás lépéseire, és magyarázzák is azokat. A segédanyagok kérdéseket tesznek fel, melyekre több (A, B, C és D) válaszlehetőséget adnak, ezek közül kell kiválasztani a helyeset. Az egyetlen helyes válasz mellett levő hibás válaszokban az előzetesen megírt dolgozatok leggyakoribb hibái jelennek meg. Ha a segédletet használó tanuló hibás válaszlehetőséget ad meg egy kérdéshez, a számítógép automatikusan megmagyarázza, mi a téves a kiválasztott feleletben.


Tanév végén a kutatócsoport tagjai érdeklődő tanárok és diákok számára tartottak előadást tevékenységükről, eredményeikről. Szóltak a hibák megfigyeléséről, az azt követő vizsgálatokról, és bemutatták a kifejlesztett oktatási segédleteket.

A kutatócsoport elkezdte az elkészült segédletek tesztelését, az eddigi eredmények biztatóak.

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria