Ökumenikus családi napot tartottak Nyírbátorban

Hazai – 2016. június 10., péntek | 14:28

„Mester, mondd, hol laksz? Jöjjetek, és meglátjátok!” (Jn 1,38–39) mottóval tartották meg június 5-én a történelmi egyházak Nyírbátorban az 1. Keresztény Családi Napot a minorita templom melletti téren. A rendezvényen Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök is részt vett.


A programok kezdete előtt mindenki a saját felekezete szerinti istentiszteleten vett részt. A római katolikus szentmisét Bosák Nándor nyugalmazott püspök mutatta be. A szertartások után mindenki meglátogathatta és megismerhette a testvérfelekezetek templomait is. Az ünnepélyes megnyitó után a nagyszínpadon a gyermekneveléssel, a családi élettel kapcsolatos előadások hangzottak el. Babály András nyírbátori plébános a kamaszkori kommunikációs hibák elkerüléséhez adott hasznos tanácsokat, Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója pedig a családtagok egymás iránti, Isten előtti felelősségét hangsúlyozta.

A családi pontgyűjtő versenyen a résztvevők templomismereti totón, szellemi és ügyességi játékokban tehették próbára magukat. A legügyesebb családok júliusban egynapos egri kiránduláson vehetnek részt.

A gyerekek is számos program közül választhattak: kézműves-foglalkozások, keresztény filmklub, pónifogathajtás, körhinta, trambulin, valamint Szajlai Szabolcs bűvész műsora.

Több együttes is fellépett a családi napon: Lakner Sándor és lánya, Elza, az Atem Trió, a Képmás zenekar és a Nyírbátori Fiatal Fúvósok Zenekara, a programok sorát pedig Mészáros János Elek koncertje zárta.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Videó: Nyírbátori Görögkatolikus Egyházközség/Kondás Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria