Ökumenikus istentisztelet a debreceni református nagytemplomban

Hazai – 2015. január 27., kedd | 17:03

Debrecenben az ökumenikus imahét zárásaként január 26-án a református nagytemplomban Bosák Nándor római katolikus püspök vezetett elmélkedést – tájékoztat Kovács Ágnes, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye sajtóreferense.

A szolgálattevők szokatlan módon vonultak be a nagytemplomba: mindenki hozott magával egy vízzel teli merítőedényt, majd a vizet egy közös tálba öntötték, azt szimbolizálva, hogy mindannyian egy úton haladunk az Úr asztala felé.

Erre a jelképes cselekedetre utalt Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület újonnan beiktatott püspöke, aki házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket. „Most aztán válogassa ki mindenki a maga vízcseppjeit, úgysem tudja. Lehetetlen, mint ahogy a ránk hullott keresztvizet sem tudjuk magunkról lemosni” – kezdte gondolatait a püspök, majd a víz egységére, a keresztség ökumenikus jellegére emlékezett, amelyben a megváltó és feltámadott Krisztus a mi szövetségesünk lett. „A víz tud csörgedezni, mint a patak, de tud zuhogni, árvízzé, özönvízzé is válni, és meg tud bennünket verni – folytatta. – De éltet is, hiszen az anyaméhben is víz vesz körül bennünket.”

Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi római katolikus püspök elmélkedésében Jézus és a szamariai asszony találkozásáról elmondta: miután az asszony beszélt Jézussal a kútnál, otthagyta a korsót, sietett vissza, hogy másoknak is tanúságot tegyen a Messiásról. „Sokan hittek benne az asszony szava miatt.”

„Az imahét utolsó mondata összefoglalja az ez évi mondanivalót: oda kell menni Jézushoz, szóba kell vele állni, mert Ő azt akarja, hogy felismerjük, és tanúságot tegyünk Róla. A Jézussal való találkozás, a mi hitünk, nemcsak önmagunkért, hanem az emberekért van. A találkozással feladatot is kapunk” – fogalmazott a püspök.

Az egyháznak missziós küldetése van, amely sokszor téves vágányra csúszik. Sokszor nagyobb hangsúlyt fektetünk a saját közösségünkre, mint Krisztus egyházára. Sok esetben kísértést érzünk arra, hogy a magunk oldalára, a magunk egyházához állítsuk az embereket. Az ökumenikus gondolat éppen ezt akarja feloldani, hogy őszinte hittel, imádkozva álljunk az Isten elé, és kérjük az ő útmutatását, segítséget, hogy közösen tudjuk az embereket Krisztushoz vezetni – emelte ki a főpásztor.

Ezután az ökumenizmus másik buktatójára, a közömbösségre hívta fel a figyelmet. Elmondta, ez abból a mentalitásból következik, hogy nem számít, ki hogyan terjeszti az evangéliumot, az a fontos, hogy ne okozzunk a másik felekezetnek feszültséget. Ez azt eredményezi, hogy az emberek számára erejét veszíti az evangélium, az igazi üzenet; Krisztustól eltávolodva, a közömbösség felé viszi az embereket. „Az igazi ökumenizmus nem a közömbösség ápolása, hanem annak a szellemnek a megközelítése, hogy hogyan kerülhetek közelebb Isten akaratához, hogyan valósíthatom azt meg. Tegyük meg azokat a lépéseket a magunk életében és egymás felé, amelyek a közös cél felé segítenek. Ennek számtalan alkalma van a mindennapi életben” – tette hozzá Bosák Nándor.

A főpásztor két olyan eseményt emelt ki, ami ebben a szellemben történt meg Debrecen életében. A város katolikus hívei a 2015-ös emlékév során arra az időszakra tekintenek vissza, amikor háromszáz évvel ezelőtt a református városban engedélyt kaptak, hogy hitükkel újra hozzájáruljanak a vallásgyakorláshoz. Ekkor építették meg a Szent Anna-templomot. A főpásztor másik nagy eseményként Szent II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatására utalt, amely történelmi lépés volt. Sokakból nemtetszést váltott ki a Szentatya érkezése a református városba, mégis, amikor belépett a református nagytemplomba, nem hódítani akart, hanem megbecsülését akarta kifejezni. Amikor a pápa koszorút helyezett el a hitükért gályarabságba hurcolt protestáns lelkészek nagytemplom mellett álló emlékművéhez, akkor valójában azt fejezte ki, hogy a régi sebeket, amiket egymásnak okoztunk, csak a megbocsátással, az alázattal lehet gyógyítani.

„Amikor tehát közösen imádkozunk a keresztények egységéért, arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy tanulja meg tőlünk a világ: a bajokra, a rosszra van megoldás. Egymással, békében kell előrehaladni azon az úton, amelyet Jézus Krisztus mutatott nekünk” – hívta fel a figyelmet Bosák Nándor püspök.

A záró imaalkalmon közreműködött az Egyesített Ökumenikus Énekkar.

Fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye


Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria