Ökumenikus lelkigyakorlatot tartottak házaspároknak Brassóban

Külhoni – 2017. december 6., szerda | 11:40

A reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója kapcsán a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye családpasztorációs munkacsoportja november 25-én ökumenikus lelkinapot szervezett házaspároknak a brassó-bolonyai plébániához tartozó Szent Imre-házban.

A kezdeményezés célja az volt, hogy segítséget, kapaszkodót nyújtsanak a házaspároknak az ökumené megéléséhez, mind a szűkebb, mind a tágabb családban, illetve a közösségekben.

A lelkinap mottója Közösen az úton volt. A rendezvényen tizenhat házaspár vett részt; sokan hozták a gyerekeiket is, akiknek felügyeletet biztosítottak a program alatt.

Kezdésként játékos ismerkedésbe kezdtek a gyerekekkel, felügyelőkkel közösen, majd a szervező házaspár, Komán Katica és Attila ráhangoló előadása következett, annak kapcsán, hogy milyen fontos meglátni a másik emberben Isten gyermekét. A résztvevők megállapították: a jelen lévő házaspárok családjaiban csak egy-egy felekezethez tartoznak a családtagok, és ez egész Brassóra és környékére jellemző.

Ezt követően Fáy Leó Lóránt brassó-bolonyai plébános előadását hallgathatták meg a résztvevők, aki hangsúlyozta, hogy nem kell feladnunk egyediségünket, különbözőségünket a Jézus Krisztus által megálmodott egység megéléséhez. Az előadás végkicsengése szerint az egység nem utópia, ha tesszük a Szent Pál által az efezusi levélben megírtakat: „viseljétek el egymást szeretettel, törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét”, és hisszük mélyen, hogy „egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van”.

A kiscsoportos beszélgetések témája is a másság megélése volt, az ezt követő játék részben a délutáni interaktív előadást is bevezette, amelyet Gáspár-Babos Etele illyefalvi református lelkész tartott „Jól csak a szívével lát az ember” mottóval. A lelkipásztor rávilágított arra, hogy kétféle látásmód létezik: egy krisztusi és egy emberi, ezért is fontos, hogy ne az előre bennünk élő kép szerint közeledjünk házastársunkhoz. Hangsúlyozta azt is, hogy fontos törekedni a „szép”, a „tiszta” látásra, és ezzel kapcsolatban tett fel kérdéseket a páros beszélgetéshez.

A páros beszélgetés után a családok a gyerekekkel együtt részt vettek a „házaspárok útján”, amelyet gyerekek által készített mécsesekkel díszítettek. A lelkinap a Koszta Enikő evangélikus lelkész által vezetett, taizéi énekekkel kísért áhítattal zárult.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria