Olajszentelési misék nagycsütörtökön egyházmegyéinkben

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az egyházmegye papságával együtt mutatta be a krizmaszentelési szentmisét március 29-én, nagycsütörtökön délelőtt Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban. A liturgia során hálát adtak a papi hivatásért, hisz Krisztus nagycsütörtökön, az utolsó vacsora asztalánál alapította a papságot, majd a papok megújították szenteléskor tett ígéreteiket. A szentmisén Bosák Nándor nyugalmazott megyéspüspök is részt vett; az asszisztenciát a különböző plébániákról érkezett ministránsok látták el.

Palánki Ferenc homíliája elején feltette a kérdést: Szükség van-e papokra a mai világban? Napjainkban a világ azt állítja, nincs, és megkérdőjelezi a felszentelt papság szavahihetőségét. Van külső üldözés, amelyre Jézus előre utalt: „Ha engem üldöznek, titeket is üldözni fognak”, és van belső ellenállás is, amikor a megkereszteltek közösségén belül sokan Krisztusra igent, az Egyházra pedig nemet mondanak, pedig az Egyház maga Krisztus titokzatos teste.

Mi az oka ezen ellenállásnak? – A megyéspüspök a kérdésre válaszolva kifejtette: az ok egyrészt az ellenállás a hierarchia (papság) tekintélyével szemben, amikor a papnak nincs rangja, nem meghatározó a véleménye. A másik ok, hogy a papok sokszor maguk is gyengeséggel küzdenek, vagy éppen rágalmazásnak vannak kitéve. Továbbá intézményellenes szellem is uralkodik a világban. „Mindezek ellenére – mert az Úr lelke van rajtuk –, mégis sokan kérik az emberi gyarlóságukkal megterhelt szolgálatukat, tőlük várják a szabadulást, megtérést. A papok ezen a napon, nagycsütörtökön ünneplik, hogy egykor Isten oldalára álltak, szemben a világgal. Hivatásukkal gátat építenek az önzés a gátlástalanság hullámainak. Semmilyen erőfeszítés nem hiábavaló” — hangsúlyozta a főpásztor, majd hozzátette: a világ titokban abból él, hogy ma is vannak fejkendős, idős nénik, mélyen hívő férfiak, lelkes fiatalok, akik hisznek, remélnek és szeretnek. Ezért nagy szükség van a papokra.

Ezt követően a püspök XVI. Benedek elemzését idézte Gábriel és Zakariás beszélgetéséről, amely kifejti, sokan örülnek az elkötelezett, másokért áldozatot hozni kész papoknak, vannak, akik imádkoznak jó papokért és így újabb hivatások születnek. Az angyal azt mondja Zakariásnak: „Meghallgatást nyertek imáid”. Keresztelő Szent János a világ megváltásának hírnöke lesz, születése azonban az ember imájára adott isteni válasz volt. Palánki Ferenc kiemelte: a pap is az ima ajándéka, ezért is kell az ima emberévé válnia. XVI. Benedek pápa szerint: „Az ima nem a semmibe röppen, nem pszichoterápiás gyakorlat a lelki energiáink összeszedésére, még csak nem is lelki házi feladat vagy kötelesség, hanem a valóságot célozza meg.”

Miért is kell tehát imádkozni? „Isten nem kéretni akarja magát, nem azt kéri, hogy beszéljük rá őt valami jóra. Ám Isten ott lép be a világba, ahol imádkoznak, ahol az ember túllép önmagán, feladja önmagát és elfogadja Istent valóságként” – fogalmazott a püspök.

Szent Ágoston szerint „Isten mindig nálunk van, csak mi nem vagyunk mindig Őnála.” „Az ima út önmagunkért” – idézte ismét az emeritus pápát Palánki Ferenc. Zakariás, fiatal korában biztos imádkozott gyermekért, de eljött az idő, amikor már nem önmagával törődött, hanem kitágult a látószöge. Szabadabb lett, és Izrael megmentéséért fohászkodott az Úrhoz. Ő már balgaságnak tartotta az angyal jövendölését, miszerint fiúgyermeke fog születni, éppen ezért az öreg prófétának egy ideig meg kellett némulnia, hogy szíve újra Isten szavára hangolódjon. Zakariás arra tanít: meg kell nyitni a világot Isten előtt, mert ő akar tenni értünk. Lehet, nem úgy, ahogyan mi gondoljuk, mint ahogyan Zakariás esetében is láthattuk.

Zakariás fia is pap volt, az utolsó próféta. Életében megnyilvánul Isten működése. Keresztelő János megmutatja, hogy a papi lét nem tevékenységek sorozata, hanem életforma, amely torzul, ha azt a pap a személyes karrierje lehetőségének tartja. A pap a létével prófétál. A fölszenteléskor küldetést kap, a szentség kegyelme átalakítja őt, sok mindenre képessé teszi, és a hit alázatát, a szolgálatot, mint lehetőséget egy életre magára kell öltenie. A papság áldozattal jár, de a pap így lesz az Eucharisztia embere.

Végül Palánki Ferenc megyéspüspök megemlítette XVI. Benedek elemzését a régi korok papszentelési szertartásának egy különös mozzanatáról. Amikor szent krizmával megkenték, összekötötték a pap kezét, ezután adták oda neki a kelyhet, azt szimbolizálva, hogy a pap keze egész életében hozzá van kötve Krisztus kelyhéhez. „Tudtok-e inni abból a kehelyből, amiből én iszom?” – tette fel a kérdést Jézus. Az Eucharisztia, amely a papi élet középpontja, erre a kérdésre emlékeztet, az összekötött kezek pedig az erőtlenséget, a lemondást jelentik. Így a szentmise több, mint egyszerű ceremónia. Életforma, végérvényes odaadottság, a megkötözöttség bátorsága.

„A világ megkérdőjelezi azt, hogy szükség van papokra. Igen, éppen ebben az Isten nélküli, atyátlan világban van szükség a papokra, hogy létükkel, szolgálatukkal vezessenek, legyenek az ima emberei és próféták, akik Isten üzenetét közvetítik hiteles szolgálatukkal” – fejezte be homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök.

* * *

Egri Főegyházmegye

Ajándékot fogtok kapni a Szentlélektől, amely egy életre szól. Meghívást kaptok az életszentségre és hivatást hogy az Isten munkatársai legyetek – mondta a bérmálkozás előtt állóknak Ternyák Csaba, a nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén. A szertartás kezdetén a főpásztor kanonokká iktatta Juhász Ferenc és Szabó József atyákat.

Juhász Ferenc esperes, plébános valamint Szabó József spirituális kanonoki beiktatása előzte meg a krizmaszentelési misét nagycsütörtökön az egri bazilikában.

Ezzel a kitüntetéssel kifejezem nemcsak a magam, hanem a paptestvérek és a hívek főtisztelendőséged iránt megnyilvánuló nagyrabecsülését és tiszteletét is. Hangzottak el Ternyák Csaba érsek kinevező iratokban foglalt szavai.

Az egyház életének legfontosabb mozzanatait jelenítik meg ezek az olajok, amelyek a Szentlélek köztünk működő erejének kifejezői – fogalmazott szentbeszéde kezdetén a főpásztor.

Jézus földi élete a Szentlélek közreműködésével kezdődött és most, küldetésének kezdetén is a Lélek erejével indul. Az Úr lelke van rajtam, fölkent engem, az Úr lelke vezette őt Galileába, ahol nevelkedett és ahol megkezdte küldetését is. A lenézett Galileában fakad az üdvösség, a Lélek erejéből, nemcsak Galilea, hanem az egész világ számára. A Lélek működése nem korlátozható, ereje meg akarja és meg is fogja változtatni a világot. Megszenteli és visszavezeti Istenhez. Ez az Isten üdvözítő terve – tette hozzá Ternyák érsek, majd a papsághoz fordulva úgy fogalmazott, a mai napon Jézus arcán szemlélhetjük azokat a vonásokat amelyeket mi is szeretnénk magunkra ölteni, amelyek kirajzolják bennünk és rajtunk papságunk szépségét. Krisztus az, aki gondoskodik róla hogy papsága fönnmaradjon az egyházban – mutatott rá.

Beszédében a főpásztor a bérmálkozásra készükhöz is szólt. Mint elmondta ez a személyes találkozás egymással mindenki számára nagy öröm. Hangsúlyozta továbbá, a mai ünnep szorosan kapcsolódik az eljövendő bérmálkozás napjával hiszen ez ezzel a krizmával keni majd meg őket a bérmáló főpap. Ajándékot fogtok kapni a Szentlélektől, amely egy életre szól. Meghívást kaptok az életszentségre és hivatást hogy az Isten munkatársai legyetek – emelte ki beszédében Ternyák Csaba.

A szentbeszédet követően a egyházmegye papsága megújította fogadalmát, majd a főpásztor megszentelte a keresztelendők vagy katekumenek és betegek olaját és a krizmát.

* * *

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Erdő Péter bíboros, prímás a budapesti Szent István-bazilikában mutatott be krizmaszentelési szentmisét március 29-én délelőtt. Koncelebráltak a főegyházmegye segédpüspökei, Snell György és Cserháti Ferenc, valamint az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye teljes papsága és az egyházmegye területén szolgáló szerzetes papok, illetve részt vettek a liturgián a főegyházmegye diakónusai és hívei is.

A bíboros szentbeszédében rámutatott: „Az Újszövetség teljes és egyetlen papja Jézus Krisztus. Ő mutatta be az Atyának a végtelen értékű áldozatot. De az ő papságából részesedünk mi is az egyházi rend szentsége által. Ahogyan Szent II. János Pál pápa tanítja: egy nagy titoknak, egy nagy misztériumnak lettünk a tanúi és a szolgálattevői. A határtalan szeretet misztériumát szolgáljuk. Az a tapasztalat, amelyet az Egyház kétezer év alatt szerzett az irgalmasság szolgálatában, erőforrásunk a papi élet és a jövő számára. A szent pápa arra szólít fel minket, hogy evezzünk a mélyre. Bízzunk Krisztus szavában! Tőle induljunk el, tárjuk ki előtte a szívünket és a Szentlélek szavakba nem foglalható sóhajtásával nyíljunk meg a mennyei Atya felé! Fedezzük fel a minket összefűző testvériség logikáját!”

Erdő Péter bíboros szentbeszéde teljes terjedelmében olvasható ITT.

***

Győri Egyházmegye

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatott be olajszentelési szentmisét az egyházmegye papságával. A szentmisén koncelebrált Pápai Lajos nyugalmazott megyéspüspök is.

Veres András püspök szentbeszédében a figyelem középpontjába a papi hivatás ajándékát és felelősségét állította: Minden krizmaszentelési szentmisén az Egyház felolvastatja velünk Izajás próféta meghívásának történetét. De tudjuk, hogy van az ószövetségi Szentírásban egy másik prófétai meghívás is, amely legalább annyira beszédes, mint Izajásé. Jeremiás prófétára gondolok, akinek azt mondja az Úr: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek” (Jer 1,5). Jeremiás próféta papi család szülötte, ezért az ószövetségi rend szerint maga is születésétől fogva pap. Váratlanul kapta a prófétai meghívást, és ez olyan félelemmel töltötte el, hogy minden módon megpróbált tiltakozni a meghívás ellen: „Jaj, Uram Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok” (Jer 1,6). Próbál minden emberi gyengeséget felsorolni, csak azért, hogy az Úr azt mondja: „Jól van, menj, csináld azt, amit eddig is tettél!” Azonban Jeremiás nem kap felmentést a szolgálat alól. Nem véletlen, hogy Vianney Szent János azt írja: ha egyszer mi, papok képesek lennénk felismerni hivatásunk magasztosságát, belehalnánk ennek tudatába. Hasonló érzés tölthette el Jeremiás prófétát is. Mert be kell látnunk: mindaz, amit megpróbál hárításként megfogalmazni, emberileg érthető, de hát ki mondhatja el magáról azt, hogy ő már eléggé felkészült, eléggé szent ennek a hivatásnak a betöltésére? A Lélek adja a beszéd képességét is, nem az emberi tudás. Éppen ezért szükséges, hogy szenteljünk elég időt beszédeink, prédikációink elkészítésére, elmélkedjük át azok témáját.

Az Úr nem engedett Jeremiás vonakodásának: „Ne mondd azt, hogy ifjú vagyok, hanem menj el azokhoz, akikhez küldelek, és mondd el nekik mind, amit parancsolok. Ne félj tőlük, mert veled vagyok, és megoltalmazlak” (Jer 1,7-8). Az Úr bátorítja Jeremiást, miként mindnyájunkat. Emberi fogyatékosságaink ellenére arra hív bennünket, hogy a ránk bízott küldetést igyekezzünk emberileg, tőlünk telhetően beteljesíteni. Jól ismerjük Jónás történetét: ő is megpróbált kitérni Isten szándéka elől, de nem sikerült neki. Nem menekülhetünk el az isteni hívás elől! S azt is tudhatjuk, hogy akit az Úr meghívott, az nem is tud más módon, más úton boldog lenni. De még azt is tudnunk kell, hogy a csak félig kimondott igen, a csak félig odaadott élet sem teszi az embert boldoggá. Éppen ezért ez a mai nap is azt a célt akarja szolgálni, hogy mindnyájan felindítsuk magunkban a szentelésünkkor érzett lelkesedést, és így akarjuk megújítani a hivatásunkra adott igent. Akarjuk szívünket, testünket, egész valónkat odaadni erre a szolgálatra!

Az Úr bizonyságot adott Jeremiásnak, és olyan csodákat vitt végbe, amelyek láttán a prófétának nem lehet kétsége: az Isten az, aki őt meghívta. „Akkor az Úr kinyújtotta kezét, megérintette ajkamat és így szólt hozzám: »Nézd, ajkadra adom szavaimat, ma nemzetek és országok fölé állítalak, hogy gyomlálj és rombolj, pusztíts és szétszórj, építs és ültess«” (Jer 1,9-10). Majd egy másik kép következik: „Aztán az Úr szólt és megkérdezte tőlem: »Mit látsz, Jeremiás?« Erre így feleltem: »Korán virágzó fának ágát látom.« Az Úr erre azt mondta: »Jól látod. Mert jó korán virrasztok szavam fölött, hogy beteljesítsem«” (Jer 1,11-12). Nemeshegyi Péter jezsuita atya érdekes megvilágítását adja ennek a képnek egy régi írásában. Azt mondja, ez a korán virágzó fa a zsidó nép körében a mandulafa volt, ezért virrasztófának is nevezték, mert minden fánál előbb virágzott, és mintegy az egész természetet uralta. Gyönyörű virágai egészen korán betöltötték a vidéket. És ez – írja a jezsuita atya – utalás, jelkép arra, hogy az Úr is jó korán, vagyis kezdettől fogva ügyel szavainak beteljesülésére. Mondhatjuk tehát, a mandulafa csodája a papi hivatás csodája. Az Úr adta a feladatot, ő adja az erőt, ő adja a virágzást. Csak az Úr erejével felvértezve tudjuk végezni szolgálatunkat. Amire meghívást kaptunk, az ajándék, amiben, valljuk be, érdemtelenül részesültünk. Ezért is írja Pál apostol a korintusiaknak: „Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7).

Legnagyobb kincsünk a kiválasztottságunk. De mi, papok sem vagyunk különbek a többi embernél, csak a kiválasztottságunk más, mert az Úr ránk bízta szavát, testét és vérét, és az ő irgalmának szolgálatát. Ne felejtsük el ezt soha: érdemtelenül kaptuk, és ezt Isten ajándékaként kell közvetíteni embertársaink számára. Ha ezt elfelejtjük, akkor egészen biztosan elkezdünk tetszelegni önmagunknak, gőgössé válunk, önteltté leszünk. Ha elveszik az alázatosságunk, akkor hatalmaskodó, páváskodó papokká válunk. Vigyázzunk, hogy ezt a veszélyt mindenáron elkerüljük! Jusson eszünkbe Sík Sándor megdöbbentően szép versének néhány sora: „Embernek lenni! / Csak-embernek, semmi egyébnek, / De annak egésznek, épnek, / Föld-szülte földnek / És Isten-lehelte szépnek!” Ebben áll mindnyájunk hivatása: embernek maradni egy isteni feladat hordozójaként is. Nem magunk, hanem mások számára lettünk pappá. Szent Ágoston szavait mindannyian jól ismerjük: veletek vagyok keresztény, értetek vagyok pap, püspök.

Közösségben kell lennünk egymással, a hívekkel és a püspökkel. Ha bármelyik hiányzik, akkor súlyosan vétünk az Egyház egysége ellen. Akkor valami nagyon lényeges hiányzik papi identitásunkból. Mert arra kaptunk meghívást, hogy az egységet keresve, egységben, egymást bátorítva, segítve szolgáljunk másokat. Mert Isten Fia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másokat.

Kedves Paptestvérek! Nagycsütörtök délelőttjén fontoljuk meg ezeket a gondolatokat, törekedjünk arra, hogy a mindennapokban ezek fényében, ezek erejében akarjuk betölteni azt a küldetést, amit ajándékba kaptunk az egész Egyház javára. Adjon ehhez Isten mindnyájunknak hűséget, erőt, szeretetet! – zárta szentbeszédét Veres András.

A prédikációt követően az egyházmegye papsága ünnepélyesen megújította papi ígéretét. A szentmise áldozati része előtt a megyéspüspök megszentelte a keresztelendők olaját, a betegek kenetét és a krizmát.

***

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nagy Szent Bazil Liturgiáján vehettek részt a görögkatolikus hívők a debreceni Attila téri Istenszülő Oltalma görögkatolikus főszékesegyházban nagycsütörtök délelőttjén. Ennek során antimenzionszentelést és a lábmosás szertartását végezte el Kocsis Fülöp érsek-metropolita.

Az érsek együtt misézett az egyházmegye papjaival, ami a metropolita szerint jól példázza kereszténységünk lényegét, vagyis azt, hogy közösségben vagyunk. Prédikációjában arra is kitért, hogy alázatosnak kell lenni, ezen múlik ugyanis Egyházunk megújulása. „Krisztus Urunk éppen azáltal nyitotta meg az isteni közösségbe való bejutás lehetőségét, hogy megalázta önmagát – ez az emberi életnek is az útja és nyitja”. Az érsek reményét fejezte ki, hogy az alázatosságban a görögkatolikusok fognak példát mutatni mások számára.

A szertartás egyik különleges pillanata volt az antimenzion, vagyis az ereklyekendő megszentelése. Ez tulajdonképpen egy terítő, amelyen Krisztus sírba tételének ábrázolása látható. Az antimenzion belsejébe egy szent ereklyéjét szoktak belevarrni, ami azt jelképezi, hogy az Egyház a mártírok vérére és Isten szent embereinek életére épül. E szokás korai egyházi gyakorlatból ered, amikor a keresztények azok sírjánál gyűltek össze és ünnepelték az Eucharisztiát, akik keresztény hitükért éltek és haltak meg.

A liturgia a lábmosás szertartásával ért véget, felidézve azt, hogyan mosta meg Jézus tanítványai lábát a Titkos vacsora estéjén, felhívva ezzel az apostolok figyelmét a szolgálat fontosságára. A rítus lényegét fogalmazza meg az utolsó imádság: „Te, Uralkodónk, jöjj most méltatlan szolgáid közé, akik példádat követik; mosd le rólunk lelkünk minden szennyét és tisztátalanságát, hogy megtisztulva a bűneink folytán ránk tapadt portól, s a szeretet törlőjével egymást megtörölve kedvedben járhassunk életünk minden napján.”

Kocsis Fülöp metropolita 12 egyházi és világi ember lábát mosta meg a főszékesegyházban.

* * *

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Nagycsütörtök délelőttjén olajszentelési szentmisét tartott a kalocsai Nagyboldogasszony Főszékesegyházban Bábel Balázs érsek.

A szentmise homíliájában az Eucharisztia, és a papság összefüggéséről tanított. A főpásztor hangsúlyozta, hogy a szentmise a pap számára lételem, mely akkor is fontos, ha tömegek vesznek részt rajta, de akkor sem szabad elhagyni, ha a pap saját maga mutatja be. Vannak területek, ahol a papok már nem miséznek minden nap, de annak meg is lett az eredménye – hangsúlyozta az érsek.

Papjait hangsúlyosan buzdította, hogy egyetlen nap sem múljék el szentmise nélkül. Az Egyház szerzi az Eucharisztiát ugyan, de ugyanakkor az Eucharisztia élteti az Egyházat. Az érsek kitért arra is, hogy megkezdett úton vagyunk az Eucharisztikus kongresszus felé. Minden pap, és egyházközség tartsa kötelességének, hogy készüljön erre a kimagasló alkalomra.

A szentmise után a papság az érseki székházba vonult, ahol megtörtént a szent olajok kiosztása.

* * *

Kaposvári Egyházmegye

A kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban Varga László megyéspüspök, Balás Béla nyugalmazott megyéspüspök és az egyházmegye papsága közösen mutatta be a szentmisét, melynek keretében sor került a keresztelendők és a betegek; illetve a keresztség, bérmálás és egyházi rend kiszolgáltatásakor használatos krizma megszentelésére.

A megyéspüspök prédikációjában Isten emberek iránti bizalmáról beszélt: Jézus nem csak azzal tanított bennünket, amit cselekedett, vagy amit tanításaiban megosztott velünk. Legalább olyan hatékony tanítás részéről az is, amit megtestesülésében, a szentostyában való létében, vagy bennünk, papokban magára vett. Jézus megtestesülésével, azzal, hogy egy csecsemőbe testesült bele az Isten, a bizalom új korszaka kezdődött a világtörténelemben. Az Isten rábízta magát az emberekre. Ha nem bízik Máriában és Józsefben, nem marad életben.

Ez a titok folytatódott nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán – mutatott rá Varga László. Isten beletestesült a halott anyagba, a kenyérbe és a borba. A kezünkbe adta önmagát: az élő Istent az Eucharisztiában vehetjük, ehetjük, és azt tehetjük vele, amit akarunk. Nem védi meg magát. A végtelen, hatalmas Isten rábízta magát a papjaira. Megrendítő ez a bizalom. Ismer bennünket, ismeri a hiányosságainkat, sebzettségeinket és bűneinket, mégis úgy döntött, hogy meghív, kiválaszt és bennünk él.

A püspök hozzátette: „Erre a bizalomra egyetlen igazi szeretetválaszt ismerek, ha Ő ránk bízta magát a szentostyában és a papi létünkben, akkor nekünk is rá kell bíznunk magunkat Őrá. Csak ezzel tudunk válaszolni igazán erre a bizalomra és erre a szeretetre. Jézus megtestesülésével gyermekké, végtelenül szegénnyé lett, nem volt semmije. Ez történt az Eucharisztiában. Mind a mai napig a legszegényebb közöttünk az ostyában jelenlévő Krisztus. Nincs semmije, csak a puszta léte. »Ő, a gazdag – olvassuk Szent Pálnál – értetek szegénnyé lett, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.« Ezt tette az egyházi rend szentségében is. Ő, a gazdag értünk és bennünk szegénnyé lett, hogy mi meggazdagodjunk az Ő szegénysége által. Azért, hogy ne legyen más kincsünk, más gazdagságunk, csak az Isten. Így beállhatunk a Biblia szegényei közé és igaz lesz ránk a boldogmondások ígérete: »Övé a mennyek országa.«”

Varga László hangsúlyozta: a megtestesülésben a végtelenül hatalmas Isten sebezhető lett. Egy piciny gyermek életében kiszolgáltatva a történelem viharainak, a társadalom minden átalakulásának, problémájának. Ilyen sebezhető és törékeny lett Isten az Eucharisztiában. Kiszolgáltatta magát. Nem védte meg magát azon az éjszakán, mikor elárulták, és nem védi meg magát tőlünk sem a szentostyában jelenlévő Isten. Arra tanít bennünket, hogy az erőszak világában merjünk sebezhetők lenni! Merjünk kiszolgáltatottá válni. Csak az tudja ezt megtenni, akinek egyetlen gazdagsága az Isten. Aki rá meri bízni magát a Mennyei Atya gondviselő szeretetére. Ha igent mondunk a Gondviselésre való hagyatkozásra, a sebezhetőségre és a kiszolgáltatottságra, akkor Isten szebbé tesz bennünket!

* * *

Pécsi Egyházmegye

A nagyheti szertartások a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban hagyományosan a szent három napban bemutatott sötétzsolozsmával kezdődtek, amelyet – a nagycsütörtöki krizmaszentelés miatt – előző este, szerdán tartottak először. A szertartáson a hívek a szentélyben imádkozták és énekelték közösen Jeremiás próféta siralmait.

Másnap, nagycsütörtökön délelőtt az egyházmegye papjai megújították fogadalmukat az olajszentelési misén. „Reménységünk az üdvösségre szól, ebben erősít meg minket húsvét ünnepe” – idézte fel a főpásztor homíliájában az egyházmegye ezévi mottóját (Zsid 10,23).

***

Székesfehérvári Egyházmegye

Nagycsütörtök délelőtt Spányi Antal megyéspüspök az egyházmegye területéről összegyűlt papsággal székesfehérvári Szent István-székesegyházban mutatott be ünnepi szentmisét. Ezen a napon évről évre számos ministráns és hívő is elkíséri papjait az olajszentelési szentmisére, valamint szerzetesek és szerzetesnővérek is részt vettek a liturgián.

A püspök homíliája elején visszaemlékezett azokra az időkre, amikor ministránsként vett részt ezeken a jeles alkalmakon, majd pedig papként. Kifejezte reményét, miszerint a ministránsok között is ülnek olyanok, akik a jövőben az egyházmegye papjai lesznek.

Az egybegyűlt papokhoz fordulva hangsúlyozta: ez az öröm és a hála napja – a hivatás örömének és a meghívottság hálájának ünnepe. A papi küldetés Krisztusban gyökeredzik. Ez folytonos megújulásra sarkall, melyhez a kitartó és a személyes ima erős hátteret biztosít. A papi élet másik háttere a szolgáló szeretet, mely során okosan kell beosztani erőnket és nem szabad szétszóródni a rengeteg teendő között. A pap törekedjen életét úgy élni, hogy az vonzó legyen. A világ szétszór, a pap azonban hívja közösségre a híveket egymással, az egyházmegyével és Egyházzal, végső soron Krisztussal. Szeresse az egyházmegye sajátosságait és szerettesse meg a hívekkel is.

A főpásztor azt kérte, a papok törődjenek egymással és legyenek egymás támaszai a csüggedés pillanataiban, valamint tanuljanak egymástól, legyenek őrzői egymásnak szeretetben és testvériségben. A pap mint Krisztus hordozója éljen teljes életet hivatásában. Élje meg teljesen a helyes szeretetet, mert az örömben szolgáló élet az Úrhoz vezet. A pap élete legyen Krisztusra mutató jel!

Beszéde végén Spányi Antal újra a ministránsok felé fordult, akik a jövő hordozói. Megköszönte minden paptestvér, szerzetes és szerzetesnővér szolgálatát, megújulásra való készségét, végül kérte a híveket, hogy az év minden napján imádkozzanak papjaikért.

A papok ezután megújították szenteléskor tett fogadalmukat. Ezt követően körmenetben az oltárhoz vitték és megszentelték a liturgiákon használatos olajakat: a keresztelendők vagy katekumenek olaját, a betegek olaját, valamint a krizmát, melyekből a plébánosok a szertartás végeztével vittek saját plébániáikra.

* * *

Szombathelyi Egyházmegye

Székely János megyéspüspök a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban ünnepelt együtt az egyházmegye papságával, és megszentelte a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát.

Szentbeszédében Székely János emlékeztette paptársait: Isten nem valamit akar a paptól, hanem őt akarja. Barátjának választja a papokat. Úgy, ahogy Ábrahámot is kiválasztotta. Az ember nem eszköze, hanem társa Istennek. Ezért lehet, hogy akit megérint Isten, az elhagy mindent az ő kedvéért. Sokan azt gondolják, hogy abból lesz pap, aki képes lemondani. De nem: abból lesz, aki gyönge, és nem tud az isteni csábításnak ellenállni, nem tudja elfelejteni Isten hívását – mondta Székely János. A hívektől azt kérte: imádkozzanak az egyházmegye papjaiért, hogy betöltsék hivatásukat, és Isten megerősítse őket szeretetszövetségében.

Székely János szentbeszéde meghallgatható a Szombathelyi Egyházmegye honlapján keresztül.

* * *

Váci Egyházmegye

Nagycsütörtökön délelőtt, az Eucharisztia és a papság alapításának ünnepén Beer Miklós megyéspüspök mutatott be szentmisét  a váci székesegyházban. A szertartáson jelen volt Varga Lajos segédpüspök, az egyházmegye papsága, a Gödöllői Premontrei szkóla, a Váci Székesegyházi Kórusiskola fiúkórusa, több szerzetesrend képviselője, számos hívő, aki elkísérte papját az ünnepre.

„Nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki életét adja testvéreiért” – szentbeszédének kezdetén Szent Ágostont idézte a főpásztor. Kiemelte: Krisztus helyettünk és értünk halt meg. „Jézus a legnagyobb szeretet mutatta be a kereszten; a papi szolgálatot is ugyanezzel a lelkülettel kell vállalnunk, mi Krisztus küldetésében járunk, Őt jelenítjük meg.”

Vértanúk példáján keresztül hívta fel a figyelmet Beer Miklós püspök arra, hogy nem tudhatjuk, milyen tanúságtételt kell tennünk életünkben, amely a legnagyobb szeretetről szól. Meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a hitünkért, akár meg is kell halnunk, „eucharisztikus emberként” legyünk jelen a világban, hogy tanúságot tudjunk tenni a feltámadás reménységéről, hitéről. Szentbeszéde végén a főpásztor a Szentlélek megtartó erejét kérte, hogy tartsa meg a papságot hűségben, járja át lelküket a krisztusi szeretet, és legyen erejük küldetésük teljesítéséhez, hogy az Úristenhez tudják vezetni a rájuk bízottakat.

Az egyházmegye papjai megújították a szentelésükkor tett ígéreteiket, majd a keresztelendők (katekumenek) és a betegek olajának, valamint a krizmának a megszentelése következett.

* * *

Veszprémi Főegyházmegye

A Szent Mihály-főszékesegyházban március 29-én délelőtt tartott krizmaszentelő misével kezdte meg Márfi Gyula érsek a szent három nap szertartásait.

Márfi Gyula homíliájában paptestvéreihez szólt: „Nekünk az a feladatunk, hogy állandóan szemünk előtt tartsuk az Urat és másoknak is megmutassuk Őt, tanúságot tegyünk róla. Nekünk világosságot kell vinnünk az emberek közé, de nem a magunk világosságát, hanem azt, amit felülről kapunk. Ezáltal leszünk jó pásztorok, aki utána megy az elveszett báránynak, ezáltal leszünk Jézus szíve szerinti papok” – mondta a főpásztor.

Kérte, hogy papok igyekezzenek a legméltóbb módon, a legszebben kiszolgáltatni a szentségeket, különösen a szentmisét, a legszentebb áldozatot. „Néha kicsit túl sok hangsúly esik olyan dolgokra, amelyek nem lényegesek – például, hogy szembe vagy háttal misézünk –, a lényeg az, hogy hittel mondjuk a szent szövegeket” – mondta az érsek.

Végül azt kérte a papoktól, tegyék fel maguknak a kérdést: „Vajon, ha most jönne el értünk az Úr,  elmondhatnánk-e magunkról: Atyám, én megdicsőítettem a neved. A feladatot, amelynek teljesítésére küldtél elvégeztem. Ez az egy életünk van, most kell kihasználnunk, hogy az Úr ügyét, az Egyház ügyét előbbre vigyünk. Bár ez sokszor fájdalommal, kereszthordozással jár, segítsen mindannyiunkat az Úr, hogy valóban megdicsőíthessük Őt és elvégezhessük a feladatot, amelynek beteljesítésre küldött.”

A főegyházmegye papságával koncelebrált szentmisén Márfi Gyula érsek megszentelte a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát. Az olajokat a hagyomány szerint a papszentelés előtt álló diakónusok viszik, közülük idén Merva Péter Árpád, Simon László és Szabó Zoltán.

Krisztus az utolsó vacsorán alapította meg az Oltáriszentséget, valamint az egyházi rendet, ezért az olajszentelési szentmise keretében a papok közösen újították meg a szentelésükkor tett ígéreteiket. Az ígéretek megújítása után a hívek imádkoztak a papokért és a főpásztorért.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; Egri Főegyházmegye; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; Hajdúdorogi Főegyházmegye; Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye; Kaposvári Egyházmegye; Pécsi Egyházmegye; Székesfehérvári Egyházmegye; Szombathelyi Egyházmegye; Váci Egyházmegye/Bölönyi Gabriella; Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes; Egri Főegyházmegye; Lambert Attila; Fülöp Ernő; Hajdúdorogi Főegyházmegye; Kaposvári Egyházmegye; Loósz Róbert; Székesfehérvári Egyházmegye; Szombathelyi Egyházmegye; Váci Egyházmegye/Bölönyi Gabriella; Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír