Olajszentelési szentmise a munkácsi székesegyházban

Külhoni – 2020. szeptember 6., vasárnap | 18:50

Augusztus 31-én tartották a járványhelyzet miatt nagyszerdán elmaradt olajszentelési szentmisét Munkácson, a Tours-i Szent Márton-székesegyházban. A szentmisét Majnek Antal megyéspüspök és Lucsok Miklós segédpüspök mutatta be a munkácsi egyházmegye papjaival. Együtt szentelték meg a szentségek kiszolgáltatásához szükséges olajokat, és megújították szentelésükkor tett papi ígéreteiket.

A szentmisén elsőként Majnek Antal püspök elmélkedett a papságról magyarul, majd Lucsok Miklós püspök a szent olajokkal kapcsolatos szentségekről ukránul.

Az ószövetségi papság feladata az volt, hogy áldozatot mutassanak be Istennek az oltáron – mondta szentbeszédében Majnek Antal püspök. – Ennek többféle célja volt: kérés Istentől, hálaadás Istennek, Isten dicsőítése. Jézus, az igazi és egyetlen főpap nem bárányt, nem bikát áldozott fel, hanem önmagát. Amit Isten nem fogadott el Ábrahámtól Izsák személyében, azt elfogadta most saját Fiától az ő önkéntes, szabad elhatározásából.

A felszentelt papok, amikor szentmisét mutatnak be, nem megismétlik, hanem megjelenítik Jézus egyetlen áldozatát. A zsinat után különösen is hangsúlyozza az Egyház a híveknek: „Ti is papok vagytok!” Azzal töltjük be papi feladatunkat, hogy mi is adunk az Istennek: nem sokat, nem még többet, hanem önmagunkat – emelte ki a munkácsi megyéspüspök.

Isten az Oltáriszentség által van jelen bennünk; nekünk kell őt képviselnünk ebben a világban.

Aki az Oltáriszentséggel él, annak Jézus munkáját kell folytatnia a világban. Jézus pásztor, gyógyító és vezető – ezért nemcsak a papoknak, hanem a híveknek is keresniük kell az elveszetteket, a tőle kapott gyógyítást átadni másoknak, és ha kell, lelki vezetést nyújtani nekik. Mindezt a papokkal együtt, vagy ha kell, nélkülük is, hiszen a papok nem juthatnak el mindenkihez: vannak olyan helyzetek, amikor a híveknek kell ezt a papi feladatot teljesíteniük – emelte ki szentbeszédében Majnek Antal.

Lucsok Miklós püspök a szent olajok és a szentségek kapcsolatáról szólva leszögezte:

arra vagyunk hivatva, hogy mi is kegyelemmel teljesek legyünk, mint Mária.

A megszentelt olaj egyrészt jelképezi ezt a kegyelmet, másrészt anyagi valóságában hordozza is azt. Ahogy a megtestesüléskor a test és a lélek eggyé válik, s Jézus emberségét betölti a Szentlélek, ez történik a szentségekben is. Krisztus megtanít minket arra, hogyan maradjunk meg az ő kegyelmében. Az Egyház, Krisztus titokzatos teste – vagyis mi – az isteni kegyelem teljességét birtokolja. Azonban mindannyiunknak külön-külön is be kell fogadnunk ezt a kegyelmet.

Ma azért imádkozunk, hogy mi, papok képesek legyünk a kegyelem teljességében élni, és jó eszközök legyünk Isten kezében, akik továbbadják ezt az áldást másoknak; s hogy ti is, testvérek, a Szentlélek teljességében éljetek, Isten minden kegyelmével. Kérjük Istent, hogy fogantatásunktól halálunkig kegyelemmel teljesek legyünk – fohászkodott prédikációjában a munkácsi segédpüspök.

A szentmise végén Majnek Antal püspök a Szent Márton palástja díj Pro ecclesia emlékérmével tüntette ki Anna Nahavicska rókamezei (liszicsevói) hívőt, aki mintegy harminc éve szolgálja hűségesen egyházközségét és az egész egyházat tevékenységével és imádságával. A laudációt Jozef Mrkvica dolhai plébános, rókamezői lelkipásztor olvasta fel.

A szentmise a pápai himnusszal ért véget.

Ezt követően Lucsok Miklós segédpüspök ukrán nyelven ismertetőt tartott a papoknak a munkácsi Szent István Líceum épületében a Klérus Kongregációnak a plébániák megtéréséről szóló dokumentumáról.

Az olajszentelési szentmise visszanézhető az egyházmegye YouTube-csatornáján.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria