Olaszország és Európa újjászületéséért imádkoztak Rómában

Kitekintő – 2020. július 14., kedd | 15:50

Gualtiero Bassetti bíboros, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke július 11-én, Szent Benedek liturgikus emléknapján szentmisét mutatott be Rómában, a Szent Cecília-bazilikában, majd Európa fővédőszentjéhez imádkozott a földrész újjászületéséért.

VI. Pál pápa Pacis nuntius kezdetű apostoli levelében nyilvánította Szent Benedeket Európa fővédőszentjévé. E dokumentum nyomán Gualtiero Bassetti bíboros a szentmisében így fohászkodott: „Hallgassa meg óhajainkat Szent Benedek, és ahogy egykor a keresztény civilizáció a világosságával oszlatta el a sötétséget, és árasztotta szét a béke ajándékát, most ez a fény határozza meg az egész európai életet.”

Amikor az egész világot próbára teszi az egészségügyi veszélyhelyzet és a gazdasági válság, igazán szükség van arra, hogy a földrészünk a népek és a béke Európája legyen – hangsúlyozta az olasz püspöki testület elnöke.

Szent Benedek 1600 év után is azt üzeni az öreg kontinensnek, hogy legyen befogadó, szolidáris és igazságos – tette hozzá.

Bassetti bíboros homíliájában arra buzdított, hogy Szent Benedek nyomán imádkozzunk és dolgozzunk Itália és Európa újjászületéséért.

Szent Benedek prófétai módon mozdította elő kora spirituális megújulását. Európa-szerte kolostorok hálózata őrzi lelki, kulturális örökségét. Kövessük ma is a benedeki regulát, melynek kulcsa az istenkeresés – mondta az Olasz Püspöki Konferencia elnöke.

A regulában leírt keresztény életvezetési szabályok forradalminak mondhatók, és nem vesztettek semmit az érvényükből. Kereszténynek lenni a mai világban is azt jelenti, hogy Krisztus életét magunkévá tesszük. Hogyan élt Krisztus? Ezt a nyolc boldogság mutatja meg nekünk – fejtette ki homíliájában az olasz főpásztor.

A boldogságmondások nemcsak erkölcsi tanítást adnak nekünk, hanem bennük dobog az evangélium szíve; kegyelmi ajándékot jelentenek.

Bassetti bíboros emlékeztetett rá: Ferenc pápa azt tanácsolta, hogy tanuljuk meg kívülről a nyolc boldogságról szóló evangéliumi részletet, mert ezek a szavak alkotják a keresztények személyi igazolványát, vagyis egy olyan életprogramot, amelyről nem mondhatunk le.

Ami pedig a mostani válságos időszakot illeti, az olasz főpásztor szerint úgy válaszolhatunk a járvány hozta kihívásokra, ha a technikai problémák megoldásán túl Krisztus nagykövetei leszünk. Olyan férfiakra és nőkre van szükség, akik válaszolnak az isteni küldetésre, odaadóan, nagylelkűen élik meg hivatásukat, és a közösség szolgálatába állítják magukat – mondta Bassetti.

Korszakos válaszút elé kerültünk. Vagy újjáépítjük az igazságra éhező világot, vagy ha nincs mit mondanunk és adnunk a társadalomnak, akkor jelentéktelen nézőként asszisztáljuk végig civilizációnk hanyatlását. Korszakválság fenyeget, ezért úgy kell viselkednünk, ahogy Szent Benedek: imádkozni és dolgozni Olaszország, Európa és civilizációnk újjászületéséért – mondta homíliájában az Olasz Püspöki Konferencia elnöke.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria