Önkéntes beteglátogatók jelentkezését várja a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata

Hazai – 2019. november 30., szombat | 12:03

Az önkéntes beteglátogatók jelentkezését december 31-ig várják.

Hivatalosan 2005 óta állnak lelkigondozók segítő beszélgetéssel a betegek, hozzátartozóik és a kórházakban dolgozók szolgálatára. Igény mutatkozott arra, hogy a lelkigondozók munkáját önkéntesek segítsék. Az első önkéntesek a 2007-es képzéseket követően álltak munkába a Váci Egyházmegye területén lévő kórházakban.

Az önkéntesek beszélgetnek, felolvasnak, énekelnek, zenélnek, mosolyognak és mesélnek. Személyre szabott, közösséghez igazított szolgálatot alakítanak ki, együtt a többi önkéntessel. Honlapjuk és Facebook-oldaluk bejegyzései mutatják, hogy hol, milyen programban vesznek részt, milyen alkalmakat vezetnek a lelkigondozók irányításával. Ünnepi műsorok, kiállítások, állatasszisztált terápia, lelkinap, teaház, betlehemezés – mind-mind szerepel programjaik között Váctól Salgótarjánig, Kistarcsától Szolnokig.

Jelentkezés ITT.

Forrás: Kórházlelkész.hu/Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria