Online tartotta meg tavaszi ülését a Temesvári Egyházmegye három főesperessége

Külhoni – 2021. április 16., péntek | 9:00

Internetes kommunikációs felületen, Zoomon tartották meg április 13-án a Temesvári Egyházmegye három főesperességében szolgálatot teljesítő lelkipásztorok tavaszi ülését, tekintettel arra, hogy a járványügyi helyzet továbbra sem teszi lehetővé a nagy számú résztvevő fizikai jelenlétével szervezendő találkozókat.

A találkozó meghívott előadója Doboș Francisc lelkipásztor (Bukaresti Főegyházmegye) volt, aki Prédikációink az Evangelii gaudium szellemében címmel tartott értekezést.

Az ülés kezdetén Pál József Csaba temesvári megyéspüspök üdvözölte a vendéget, valamint az egyházmegye papjait.

Előadása keretében Doboș Francisc arról beszélt, hogy minden vallásnak megvan a maga jellegzetes nyelvezete, amelyet az igehirdetések során használnak, és ezeket a technikákat jól kell tudni alkalmazni. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a prédikálót soha ne ragadja el annyira a lelkesedés, hogy magáról megfeledkezve hosszasan beszéljen.

Isten igéjének hirdetése olyan helyzet elé állít, amikor össze kell szednünk magunkat, mert vasárnap az oltárnál nem lehetünk felkészületlenek. Nagyon fontos megtalálni Isten igéje hirdetésének megfelelő módját, eszköztárát, továbbá, hogy hogyan próbáljuk átadni üzenetünket

– fogalmazott, nyíltan megosztva személyes tapasztalatait is.

Az előadás után a temesi, a marosi és a hegyvidéki főesperesség papjai külön-külön csoportokban megvitatták az elhangzottakat, valamint beszélgettek saját prédikációs gyakorlatukról. Ezt követően a résztvevők közös plénumban is megosztották tapasztalataikat.

A főesperesi ülés a Regina Coeli elimádkozásával zárult.

Forrás és fotó: Temesvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria