Óriási Szent Charbel-szobrot állítottak Libanonban

Kitekintő – 2017. szeptember 25., hétfő | 18:51

Egy több mint huszonhét méter magas Szent Charbel-szobrot áldott meg Béchara Boutros Raï maronita pátriárka szeptember 14-én, Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén Farajában, a Bejrúttól negyvenhat kilométerre fekvő, síelők körében kedvelt üdülőhelyen.

Olaszországban, Cascia városban 2015 óta áll egy hatalmas, több mint hat méter magas Szent Rita-szobor. A „reménytelen ügyek védőszentjének” szobrát a város megrendelésére egy libanoni keresztény művész, Najef Alvan készítette, aki a hazájából származó sziklából faragta ki Szent Rita alakját. Most ugyanez a művész a libanoni keresztények számára is készített egy óriási szobrot – ezúttal a maronita szerzetesről, Szent Charbel Makhloufról.

A kezével áldást osztó szent szobra több mint huszonhét méter magas és hatvan tonna. Az alkotást egy család készíttette hálából, amiért fiuk a szent közbenjárására felgyógyult súlyos betegségéből – adta hírül a National Catholic Register, illetve az Aleteia katolikus portál.

Michel Salame tizennégy éves volt, amikor 2016 nyarán fejfájásra panaszkodott. Szülei nem nagyon csodálkoztak, hiszen a fiú előtte a tűző napsütésben focizott. A fiú állapota azonban gyorsan romlott, görcsrohamoktól szenvedett, és egy daganat nőtt a homlokán. A daganat nem volt rákos, de nagy kockázattal járt a műtétsorozat, mely során eltávolították. Az első beavatkozásra éppen Szent Charbel ünnepén került sor, majd néhány nappal később egy másik műtétet is elvégeztek. Michel apja, Elie Salame elmondta: „Imádkoztam, hogy ne legyen szükség a műtétre. De Szent Charbel üzenetet küldött nekem, hogy végezzék el mindkét operációt.”

A műtét sikeres volt, és Michel gyógyszeres kezelést is kapott. Most tizenöt éves, egészséges. „Nem állíthatom, hogy csoda történt, vagy hogy nem, de az biztos, hogy Szent Charbel segített nekünk ebben a súlyos helyzetben” – mutatott rá Elie Salame. A szoborral a család hálát ad a fiú gyógyulásáért.

A szobor megalkotásával a libanoni művészt, Najef Alvant bízták meg. „Csak azt akartam, hogy nagy legyen – mondta Elie Salame –, hogy jól látható legyen, amikor kivilágítják, és így védelmezze Libanont és minden libanonit – bármely valláshoz tartozik is.”

Az óriási Szent Charbel-szobor Najef Alvan első üvegszálból és műgyantából készült munkája. Azért választotta azt az anyagot, mert a szobor így tartósan ellenállhat a szélnek, az esőnek és a hónak az 1850 méter magasan fekvő Farajában.

Alvan cementből és agyagból faragta ki a mintát, majd öntőformát készített, és egy hajókat gyártó cégnél egy hatvan emberből álló csapat segítségével alkotta meg a szobrot – közöttük volt keresztény, drúz és muszlim munkás is. „Nagy kihívás volt – emlékezett vissza Alvan az egy évig tartó munkálatokra –, de mindez Szent Charbelért volt, ezért csak keresztet vetettem, és haladtam mindig tovább, és nem kellett aggódnom semmiért. Nagyon könnyűnek éreztem a munkát.”

Szent Charbelt sok libanoni muszlim is tiszteli. 2016-ban Rúla Bahszún libanoni újságíró, aki gyakorló síita muszlim hívő, nyíltan beszélt a szenthez fűződő érzéseiről, akinek földi maradványait havonta meglátogatja az annajai kolostorban.

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Ncregister.com

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria