Örök nyugalomra helyezték Németh Jánost, az esztergomi bazilika korábbi plébánosát

Hazai – 2020. szeptember 8., kedd | 15:08

Erdő Péter bíboros, prímás szeptember 8-án gyászmisét mutatott be, majd pedig gyászszertartás keretében örök nyugalomra helyezte Budapesten Németh Jánost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papját, az esztergomi bazilika korábbi plébánosát. Németh Jánost végakaratának megfelelően az Angyalföldi Szent Mihály-templomban helyezték örök nyugalomra.

A szentmisén Cserháti Ferenc és Mohos Gábor, a főegyházmegye segédpüspökei, illetve a főegyházmegye papsága koncelebráltak, valamint együtt búcsúztak az elhunyt gyászoló rokonai és korábbi szolgálati helyeinek hívei.

Németh János protonotárius, kanonok, érdemes esperes, érseki tanácsos, nyugalmazott plébános 2020. augusztus 23-án, életének 70., papságának 45. évében szentségekkel megerősítve tért haza az Úrhoz. Budapesten született 1950. szeptember 5-én. Esztergomban szentelték pappá 1976. június 19-én. A hatodik évet 1976–77-ben végezte a budapesti Hittudományi Akadémián.

1977-ben karkáplán volt az esztergom-vári főplébánián, majd tanulmányi szabadságát Rómában töltötte 1977–78-ban. Káplánként szolgált Balassagyarmaton 1978–79-ben, Nyergesújfalun 1979 és 1981 között. 1981-től 2007-ig Piliscséven volt plébános; 1988-tól ellátta Leányvárt is. 1981 és 1988 között óraadó tanár volt az esztergomi szemináriumban. 2007-től 2020-ig az esztergomi főszékesegyházi plébánián szolgált. Idén vonult nyugállományba.

Érseki tanácsos lett 1986-ban. Esperes volt 2005 és 2007 között. Érdemes esperes, protonotárius, kanonok 2007-től. Az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára volt 2006 és 2020 között.

Erdő Péter személyes hangú homíliáját az alábbiakban közreadjuk.

Kedves Paptestvérek!
Kedves Gyászoló Család,
Krisztusban kedves testvérek!

1) Szomorúan, de nagy lelki békességgel búcsúzunk Németh János protonotárius, kanonok úrtól, a kedves János atyától, a paptestvértől és a jóbaráttól. Hosszú és türelemmel viselt betegsége során sokszor beszélgettem vele, még halála előtt néhány nappal is, talán az utolsó alkalmak egyikén, amikor öntudatának még teljesen birtokában volt. Amit ezeknek a találkozásoknak a során átéltem, azt legjobban Platón szavaival tudom leírni: „énrám igazán csodálatos hatást tett, aminél jelen lehettem. Mert nem éreztem sajnálatot, holott közeli jóbarát halálának voltam tanúja, mert boldognak látszott a férfiú… Mind viselkedése, mind beszélgetése arra vallott, olyan félelem nélkül és nemesen fejezte be az életét, hogy úgy tűnt nekem: a túlvilágra sem isteni rendelés nélkül megy, hanem oda megérkezve is… jól érzi majd magát” (Phaidón 59a).

2) János atya belső békéje nem valamiféle filozófiából, hanem keresztény hitéből fakadt. Szokta mondani, hogy ővele – tudniillik Istennel – már rendben van, már jó barátságban van. Mégis, utolsó napjaiban felidézte élete egy-egy nagy törekvését. Akár a piliscsévi hívek közti munkáját, akár a leányvári otthon építését, akár az esztergomi bazilika életének alakítását említette, mindig volt a lelkében egy kis huncutság és derű. Meg volt győződve róla, hogy függetlenül a világi és intézményes sikertől valami olyan dolog történt, ami kedves az Istennek, és ebbe a derűbe akart ő is bekapcsolódni.

3) A Gondviselés különös ajándéka, hogy János atyától éppen a mai Szűz Mária-ünnepen, Kisboldogasszony napján veszünk búcsút. A mai nap evangéliuma Jézus fogantatásáról és Szent József álmáról szól (Mt 1,18–23). A különös esemény zárása a mai szakaszban egy ószövetségi jövendölés idézete: „Velünk az Isten”. Ezt érezte át János atya papi életében, ezt a bizalmat tanulhatjuk meg tőle mi is, és ennek hitét, ennek átérzését kérjük Istentől papjaink, hívő közösségeink és az egész Egyház számára. Talán ez az, amire a legnagyobb szükségünk van, mert járványveszély és gazdasági kihívások, az Egyházat és a kereszténységet érő támadások, az elvilágiasodás és a szeretetlenség légkörében sokszor hajlamosak vagyunk a félelemre, a zavarodottságra vagy a csüggedésre. Pedig velünk az Isten, aki arra hív mindannyiunkat, hogy az Ő jelenlétében és örök boldogságban éljünk. Ezt adja meg János testvérünknek és mindannyiunknak Isten gondviselő szeretete.
Ámen.

*

A szentmise záróáldását követően Erdő Péter a gyászszertartás keretében a búcsúvétel során szenteltvízzel meghintette, majd megtömjénezte az elhunyt földi maradványait. A búcsúvétel után a gyászmenet a főpásztor vezetésével a segédpüspökök, az asszisztencia tagjai és a gyászoló család kíséretében elindult a templom urnatemetőjébe, ahol Németh János földi maradványait örök nyugalomra helyezték.

A nép papja volt

Ha dr. Németh János érseki tanácsos, érdemes esperes, protonotárius kanonok papi küldetését és lelkületét röviden meg akarjuk határozni, azt kell mondanunk, ő valóban plébános, azaz a nép papja volt a szó eredeti jelentése szerint (a latin plebs magyarul azt jelenti: nép). Hitéből fakadó lelkesedését és tehetségét látva főpásztorai lehetőséget adtak neki a továbbtanulásra a budapesti Hittudományi Akadémián, és később római ösztöndíjat is kapott. Tudását kamatoztatva óraadó tanár lett az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, több tudományos cikket is írt, de a lelke mélyén a népet szolgáló plébános volt. Ezzel a lelkülettel szolgálta Piliscsév és Leányvár lakóit, majd haláláig az esztergom-vári főplébánia híveit.

Akik jobban ismerték, tudták, hogy a családja nagy hatással volt hitének elmélyítésére, hivatására és papi munkájára. Szülei mélyen vallásosak voltak. A legnehezebb időkben is megtartották a hitüket, és tanúságot tettek róla. Édesapját, aki az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, amikor nyugdíjba ment, így búcsúzatta az egyik nem vallásos kollégája: „Szeretném egyszer én is ilyen nyugodt szívvel befejezni a munkámat.” Testvérei a szüleik példáját követték. Nővére, Ilona például világiként árva gyerekeket „pasztorált” az Aga utcai gyermekotthonban. János atya testvére példájára és segítségével otthont hozott létre az árva gyermekek számára Leányváron.

Németh János atya lelkiségére nagy hatással volt Szent Margit és a róla elnevezett sziget, amely abban az időben közigazgatásilag lakóhelyéhez, a XIII. kerülethez tartozott. Müller György atya elbeszélése szerint Németh János gyermekként naponta járt a Szent Mihály-kápolnába ministrálni, vasárnaponként pedig minden szentmisén szolgálatot látott el társaival együtt. János atya később sokszor elmondta, hogy Körmendi Béla templomigazgató mellett jelen volt azon az eseményen, amikor Szent Margit sírját feltárták. Ezzel is magyarázható, hogy mint az esztergomi bazilika kincstárának felelőse szívesen adta át a szent vezeklőövét a Szent Margit-búcsúra.

Mi az, ami Szent Margit lelkiségében megragadta? A szentről szóló legendának van egy olyan részlete, amely minden pap életére nagy hatással lehet. Amikor a kolostorban élő szerzetesnők látták, milyen sokat tesz a helyi közösségért, az Egyházért Margit, szemrehányóan megkérdezték tőle, miért törődik olyan sokat vele. Ő így válaszolt: „Az Anyaszentegyház, minden hű kereszténynek anyja az ő drágalátos tagjaiban metéltetik és igen keményen gyötörtetik. És ti azt mondjátok: »Mit törődsz vele?« (az eredeti szövegben: »Mi tenéked benne?«). Nemde ő szült a keresztvíz által újonnan engem veletek együtt? Nemde az ő leányai közül vagyok én is?” (Szent Margit élete, Budapest, 1944. 55. o.). János atya láthatta az Egyház harcait, és IV. Béla király lányához hasonlóan törődött a helyi egyház, a plébánia híveivel, különös módon a szegényekkel, az árvákkal, a kiszolgáltatottakkal.

Amikor egy elhunytra gondolunk, mindig törekszünk arra is, hogy megfogalmazzuk: mit üzen nekünk életével és halálával. Ez mindegyikünk egyéni feladata. A papoknak, lelkipásztoroknak Németh János atya azt üzeni, hogy nekik is a nép papjaivá kell válniuk. Jézust, a Jó Pásztort kell követniük, aki a juhokat a nevükön szólítja, előttük jár, és az életét adja értük (Jn 10,3–11). Köszönjük Németh János atyának, hogy ő is Jézust, a Jó Pásztort követte, és egyszerű, áldozatos életével példát mutatott nekünk.

Beran Ferenc

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír
(ki)

Kapcsolódó fotógaléria