Örök nyugalomra helyezték Tihanyi László nyugalmazott zalakomári plébánost Nagyrécsén

Hazai – 2021. január 8., péntek | 16:48

Január 7-én a nagyrécsei Szent László-templomban Varga László kaposvári megyéspüspök szentmisét mutatott be az elhunyt lelki üdvéért, akit ezt követően a helyi temetőben helyeztek örök nyugalomra.

A szentmisében mi vagyunk a papok, akik bemutatják az áldozatot, s az áldozat Krisztus – fogalmazott prédikációjában a főpásztor. – Két mise között azonban helyet cserélünk: Krisztus a főpap, aki kezébe veszi papi életünket, és bemutatja szeretetáldozatként Istennek. Ez így történik szentmiséről szentmisére.

Minden szentmisében elhangzik a mondat: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.” László testvérünk ezt a mondatot nagyon sokszor meg kellett hogy élje papi szolgálata során. Tapasztalata volt a halál és a feltámadás – mondta Varga László püspök.

Többféle halál létezik. Létezik az a halál, amikor lezárul az életünk, és átlépünk az örökkévalóság küszöbén. De amíg ez megtörténik, mindegyikünk sok-sok halálon megy keresztül. Meghal az ifjúságunk, meghalnak az álmaink, nagyon sokszor meghal az egész létről való felfogásunk. Utóbbit különösen azok élik át, akiknek megcsonkul a testük, vagy elveszítik a beszédképességüket. Meghal az egész rész, és már csak egy tört rész, egy töredék működik – fejtette ki a szónok.

Amikor a halál valamely formájával szembesülünk, akkor nemcsak nekünk, papoknak, hanem mindannyiunknak itt a lehetőség, hogy folytassuk az utunkat a feltámadás hitével. El merjük-e hinni, hogy nem a halálé, nem a veszteségé az utolsó szó, hanem van feltámadás és újrakezdés? Akik bármilyen halált átéltek már, akár a szeretteik elvesztését, és hisznek a feltámadásban, azoknak megvan a lehetőségük arra, hogy elfogadják az új helyzetben Isten Szentlelkét, hogy békével, szeretetben növekedve tudják folytatni útjukat.

„Paptestvérünk harminckét évig szolgálhatott aktívan, de sokszor már akkor is megtörte útját a betegség. Aktív szolgálatát követően harminckét évig volt nyugállományban is. Harminckét éven át élte, hirdette a feltámadásba vetett hitet, majd harminckét évig volt a saját testében, saját életében is megtapasztalója a halálnak, veszteségnek. Már nem működhetett aktív papként az Egyház szolgálatában, mégis a feltámadásba vetett hittel folytathatta útját.

Mindegyikünket meghív Isten erre az útra. Életünk során folyamatosan veszteségeket szenvedünk. Elveszítjük az anyagi biztonságot, a barátainkat, a házastársunkat, a gyerekeinket, a kapcsolatainkat, de minden helyzetben feltámadhatunk. Így kell végigmennünk az úton addig, amíg be nem következik a biológiai halálunk, és színről színre nem találkozunk azzal, aki a feltámadás és az élet, s aki elment, és helyet készített számunkra.

Azzal a hittel veszünk búcsút testvérünktől, hogy neki is helyet készített az Úr Jézus Krisztus, s a mennyei Atya hazavárta őt akkor, amikor befejezte földi életét. Ezzel a reménnyel és hittel köszönjük meg papi szolgálatát, életáldozatát, mikor betegségben kellett dolgoznia, s ezzel a hittel imádkozunk érte – hangzott el a kaposvári megyéspüspök szentbeszédében.

*

Tihanyi László 1932. december 7-én született Nagyrécsén. 1956. június 10-én, Veszprémben szentelték áldozópappá. Káplánként szolgált Zalaszentgróton, Barcson és Nagykanizsán. 1969-től 1988-ig Zalakomáron volt plébános. 1988-ban vonult nyugállományba.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria