Orosházán tartották a Szeged-Csanádi Egyházmegye lelkinapját

Hazai – 2019. október 16., szerda | 13:54

Egyházmegyei lelkinapot rendeztek október 12-én a Békés megyei Orosházán. Az eseménynek a város Jézus Szíve-temploma adott otthont.

A program a világosság rózsafüzér közös elimádkozásával kezdődött, a szeged-csanádi papnövendékek vezetésével.

Délelőtt Serfőző Levente, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházmegyei referensének előadását hallgathatták meg a résztvevők a jövő évi rendezvényről és az előkészületi programokról; majd Kovács Zoltán kisteleki káplán a közösségi és a személyes élet szintjén adott gyakorlati tanácsokat hallgatóságának.

Az összejövetel fő előadója Balcsák Szilárd szabadkai plébános volt. Az eucharisztia gyógyító és megtartó ereje című előadásában kiemelte: az Eucharisztiában jelen lévő Jézus szól az emberhez, igéje és jelenléte gyógyító. Ennek egyik feltétele, hogy az ember tudjon kiüresedni, csendben lenni és életét átadni annak az Atyának, aki egészen közel jön hozzá.

Ahhoz, hogy nagy dolgok történjenek, minden a kiüresedéssel kell hogy kezdődjön – hangzott el a délvidéki lelkipásztor előadásában.

Szentségimádással folytatódott a lelkinap, Nagy Róbert szőregi plébános vezetésével.

Az egyházmegyei találkozót szentmise zárta, melyet Pál József Csaba temesvári püspök mutatott be. A főpásztor homíliájában emlékeztetett arra, hogy az Oltáriszentségre tekintve Jézust látjuk.

„Ha azt mondom, Eucharisztia, akkor valójában azt mondom: Jézus. Ő az Eucharisztia által megtanít szeretni és szolgálni” – emelte ki a szónok.

Az orosházi Jézus Szíve-templom közelében áll az egyetlen olyan kültéri emlékmű, melyet az 1938-as kettős szentévben állítottak.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria