Országos hittanverseny a nagyváradi Szent László-líceumban

Külhoni – 2018. január 30., kedd | 10:18

A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a nagyváradi római katolikus püspökség szervezésében január 26. és 28. között tizenkettedik alkalommal szervezték meg a „Hivatások nyomában” című, immár országos szintű hittanversenyt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Bemutatkozás, együttlét, csapatjáték, a diákok és a tanárok közötti összhang – ez jellemezte a „Hivatások nyomában” elnevezésű hittanversenyt, melynek próbái között rövidfilmkészítés, keresztrejtvény, képzeletbeli interjú, idézetek társítása, valamint jelenetek eljátszása is szerepelt.

Az idei megmérettetésen hat szent – Avilai Nagy Szent Teréz, Páli Szent Vince, Vianney Szent János, Lisieux-i Kis Szent Teréz, Kalkuttai Szent Teréz és Szent II. János Pál pápa – élete volt a téma.

A rendezvény hivatalos nyitóünnepségét a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum kápolnájában tartották január 27-én, szombaton reggel nagyváradon.

A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyéspüspök volt. Homíliájában hangsúlyozta: e vetélkedő már hozzátartozik Várad közéletéhez, az érintettek készülnek rá, várják. A liturgikus naptárban ezen a napon két olyan szent neve szerepel, akiknek munkálkodása az évtizedek, évszázadok folyamán sok eredményt hozott: az egyik az orsolyita rend megalapítója, Merici Szent Angéla, aki a nevelés területén ért el sikereket; a másik a szeretetszolgálatban jeleskedő Nardini Szent József, a mallersdorfi ferences nővérek rendjének létrehozója. A szentek olyan emberek, akiken átsüt a Nap, a fény, a világosság, a szépség – fogalmazott a főpásztor. Nem elég kijelenti, hogy ismerjük Jézust, hanem rá kell hagyatkoznunk, a közelében kell lennünk, és arra kell törekednünk, hogy az életszentség útját járva mi is eljussunk arra a másik partra.

A liturgia után Benedek Ramóna hitoktató, a verseny főszervezője köszöntötte a megjelenteket, majd Kovács Irén Erzsébet, a román oktatásügyi minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára mondott beszédet. „Ilyen alkalmakkor érzem azt, hogy értelme van a minisztériumban küzdeni minden egyes versenyünkért, minden egyes gyerekünkért, pedagógusunkért” – fejezte ki örömét. Kovács Irén Erzsébet gratulált a tanfelügyelőknek, igazgatóknak és pedagógusoknak, hogy együttműködnek a minisztérium szakembereivel, és méltóan képviselik a magyar oktatást Bihar megyében; továbbá a római katolikus egyház képviselőinek a szeretetteljes odafigyelésért az adott iskolákra, gyermekekre.

Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, Florin Negruţiu szaktanfelügyelő, Konrád Katalin, a líceum igazgatónője és Ozsváth Judit, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa köszöntőjét követően a díszteremben kezdetét vette a verseny.

A megmérettetésen tizenegy erdélyi római katolikus egyházi iskola, illetve olyan tanintézet, ahol működik teológiai osztály, három-három fős csapatai vettek részt.

A szombaton este tartott ünnepélyes díjkiosztón Böcskei László püspök hangsúlyozta: a fiatalok valójában nem egymással versenyeztek, hanem önmagukkal.

A versenyt Konrád Katalin, Tankó Zita, Nagy Gabriella és Zalder Éva pedagógusok értékelték, továbbá a támogató Premontrei Öregdiákok Egyesülete részéről Zilahi Bertalan.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria