Országszerte számos helyszínen csatlakoztak az „Egymillió csillag a szegényekért” akcióhoz

Hazai – 2017. december 11., hétfő | 19:59

Tizedszer szervezte meg az „Egymillió csillag a szegényekért” szolidaritási akciót hazánkban a Katolikus Karitász. December 3. és 10. között több mint kétszáz helyszínen lobbantak fel a szolidaritás lángjai, és mindennap egy-egy kiemelt programot is rendeztek. Egyházmegyéink beszámolóit közöljük.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Egri Főegyházmegye

December 5-én Egerben is kigyulladtak a Katolikus Karitász „Egymillió csillag a szegényekért” kampányának ünnepi fényei. Az akció 1998-ban Franciaországból indult útjára, s ma már tizenöt ország vesz részt benne évről évre. A cél az, hogy felhívják a figyelmet a társadalom perifériáján élő emberekre, akik napi megélhetési gondokkal küzdenek.

A Katolikus Karitász ezen kívül a „Tárjátok ki a szíveteket!” elnevezésű adventi akciója keretében tartós élelmiszert, könyvet, játékot, jó állapotú gyermek és felnőtt ruhát gyűjt, amit még karácsony előtt eljuttat a rászorulókhoz.

„Ne szóval szeressünk, hanem tettel!” – idézte Ferenc pápa szegények világnapjára kiadott levelét Füleczki István egyetemi lelkész. Hangsúlyozta, az advent nemcsak az elcsendesedés, várakozás időszaka, hanem alkalom arra, hogy az irgalmasság cselekedeteit gyakoroljuk.

Mikor Krisztusra gondolunk, és a vele való nagy találkozásra a földi élet végén, akkor Krisztust – a Pantokrátort, az ítélő Krisztust – mindig olyannak látom, mint a világ legjobb pedagógusát, aki már előre megadta nekünk azokat a vizsgakérdéseket, amiről számot kell majd adnunk. Mikor adtál nekem enni, mikor adtál inni, mikor fogadtál be, mikor látogattál meg? Isten meghív bennünket a megtérés útjára azáltal is, hogy gyakoroljuk azon emberekkel az irgalmasság cselekedeteit, akiket a Jóisten elénk vezet az utunkon. Szétnézünk szűkebb-tágabb környezetünkben, keressük, kutatjuk azokat az alkalmakat, amikor gyakorolhatjuk az irgalmasságot, hogy megtérjünk. Amikor meggyújtjuk ezt a gyertyát, imádkozzunk minden olyan testvérünkért, akinek akár még a fény is hiányzik az otthonából, és sok mindent nélkülöz. A Jóisten áldja meg és segítse őket – fohászkodott Füleczki István.

Az ünnepi gyertyagyújtáson a pétervásárai karitászcsoport fiataljai Árpád-házi Szent Erzsébet szeretetszolgálatáról mutattak be műsort, majd a Mikulás is megérkezett, hogy megajándékozza a gyerekeket.

* * *

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Budapesten december 9-én lobbantak fel a szeretet lángjai. A Szent István-bazilikában jótékonysági koncertet adott a Győri Pedagógus Kórus. A hangverseny elején Écsy Gábor, a Karitász főegyházmegyei és országos igazgatója köszöntötte a vendégeket, felidézve az immár tizedik éve megrendezett program lényegét: minden egyes gyertya meggyújtása imádság egy rászorulóért. Az adventi időben szánjunk pár percet lélekben azokra, akikre talán nem gondol senki. Az értük mondott fohász biztosan célba ér, és valamilyen módon segítséggé válik.

A karitászönkéntesek azon fáradoznak, hogy az adományok jó helyre kerüljenek, és szebbé tegyék valaki karácsonyát. Ezt szolgálja a bazilika mellett felállított faház is, ahol hetek óta várják az adományokat, amelyek karácsonyi meglepetésként szolgálnak majd egy rászorulónak.

A hangversenyt követően a Karitász önkéntesei vezetésével közös gyertyagyújtásra hívták a résztvevőket és mécsesekből szívet raktak ki a bazilika lépcsőjére, szimbolizálva a szeretet összetartó erejét.

* * *

Győri Egyházmegye

Győrben a Széchenyi téren került sor az „Egymillió csillag a szegényekért” akció országos megnyitójára december 3-án, advent első vasárnapján. A programsorozatot Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója nyitotta meg.

Veres András köszöntőjében azok felé irányította a hallgatóság figyelmét, akik talán maguk előtt is szégyellik, hogy szükséget szenvednek. Rámutatott: a Karitász feladata, hogy elérje ezeket a „szemérmes szegényeket”. Majd kiemelte, hogy a segítő szolgálat lényege a személyes kapcsolat, és buzdította a jelenlévőket, gyújtsanak egy gyertyát a szegényeként.

* * *

Hajdúdorogi Főegyházmegye

December 7-én az „Egymillió csillag a szegényekért” program keretében közös gyertyagyújtásra hívta az érdeklődőket a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász Debrecenben, a Görögkatolikus Metropólia hivatalában.

Mészáros László, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Felhívta a figyelmet arra, ne feledkezzünk meg arról: vannak nálunk sokkal nehezebb helyzetben élők is. A Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász nevében Jaczkó Dániel igazgató mondott köszöntőt. Rámutatott, a program célja az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, emellett igyekszik felhívni a figyelmet azokra, akik a társadalom peremére szorultak.

Az ünnepi műsor során közreműködött a Lautitia kóruscsalád, Somogyi László, a Hajdú-Bihar Megye Önkormányzat Kölcsey Ferenc-díjas művésze és Veres Sándorné, a pusztadobosi karitászcsoport tagja.

* * *

Kaposvári Egyházmegye

Kaposváron, a Kossuth téren december 8-án gyulladtak fel a szolidaritás mécsesei. Varga László megyéspüspök a jelenlévőket köszöntve hangsúlyozta, minél többet adunk magunkból embertársainknak, annál nagyobbak leszünk a szeretetben. Majd megköszönte a megjelenteknek, hogy adtak magukból – pénzükből, idejükből, figyelmükből és szeretetükből másoknak.

Az ünnepi műsor keretében felléptek többek között a kaposvári Tar Csatár Központi Óvodába és a Szent Margit Katolikus Óvodába járó gyerekek, a Nagyboldogasszony Iskolaközpont fúvószenekara, valamint Víg Margit hegedűművész is.

* * *

Pécsi Egyházmegye

Megható dallamok, kedves karácsonyi versek hangzottak fel december 10-én délután Pécs főterén. A Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola hátrányos helyzetű gyermekei adtak karácsonyi fúvós koncertet az „Egymillió csillag a szegényekért” adománygyűjtési akció záró rendezvényén a baranyai megyeszékhelyen. Áhítattal és csillogó szemekkel álltak a karácsonyi vásárban felállított színpadon, ahol adventi verseket szavaltak, majd zenei produkciójukkal kápráztatták el a nagyérdeműt, amelyben iskolájuk igazgatója, Czimmer Tamás kísérte őket dobon. A diákok műsora keretében ünnepi beszédet mondott Udvardy György pécsi megyéspüspök és a Katolikus Karitász országos igazgatója is, Écsy Gábor atya.

* * *

Váci Egyházmegye

December 4-én a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban a város nehéz anyagi körülmények között élő családjai gyűltek össze az „Egymillió csillag a szegényekért” szolidaritási program keretében megtartott szentmisére, melyet Varga Lajos segédpüspök mutatott be.

Varga Lajos szentbeszéde elején az adventi időszakban különösen is jelen lévő együttérzésről beszélt, amely segíti az emberek egymáshoz való közeledését, a másik ember életében való részesülést, azt, hogy jobban el tudjuk egymást fogadni. „Egymás megértése, elfogadása pedig oda kell, hogy vezessen, hogy segítünk a rosszabb helyzetben élő embertársainkon” – fogalmazott.

A püspök feltette a kérdést: Kik élnek nehéz körülmények között, kik is a szegények? Majd rámutatott, a választ több oldalról meg lehet közelíteni. Meg lehet közelíteni a tényleges anyagi helyzet oldaláról: azok a szegények, akiknek nincs vagyonuk, megélhetési nehézségekkel küzdenek. Van ennek a fogalomnak azonban egy ennél sokkal fontosabb, bibliai jelentése: az a szegény, aki legnagyobb kincsének a Jóistent tartja; azok, akik a biztonságukat nem az anyagi javaktól remélik, hanem teljes egészében az Istenre hagyatkoznak. Az önként vállalt szegénység lelki érték – ennek az egyik legszebb példája Assisi Szent Ferenc élete, aki teljes egészében Isten és embertársai irgalmára bízta magát minden nap.

Az anyagi értelemben vett szegény ember nem biztos, hogy lelki értelemben is az, hisz akinek lelke folyamatos sóvárgással és vágyódással van tele a világi gazdagságra, az nem a Jóistenben bízik, azt nem nevezhetjük lelkileg szegénynek. Ezért egész életünkben arra kell törekednünk, hogy lelki értelemben szegények legyünk, és merjük Istenre bízni magunkat – folytatta a püspök.

A szentmisét követően a templom előcsarnokában tartottak ünnepi műsort, amelyen közreműködtek a Lámpás’92 Alapítvány tagjai, a Váci Bartók–Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola növendékei, valamint Fodor János zenész. Ők helyezték el az állványon a mécseseket, amelyekből kirajzolódott a Karitászt jelképező lángoló kereszt és szív.

A műsor után hetven ajándékcsomagot adtak át a Karitász önkéntesei, illetve a program szervezői a nehéz körülmények között élő családoknak.


Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; Győri Egyházmegye; Hajdúdorogi Főegyházmegye; Kaposvári Egyházmegye; Pécsi Egyházmegye;Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria